Vasutassztrájk: megbénult Magyarország
Reggel az egész országban állt a vasúti közlekedés, alig mozogtak vonatok - mondta Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke. A reggeli műszakváltás után javult a forgalom a vasúti hálózaton, de a belföldi gyors- és IC vonatközlekedés továbbra is szünetel.
A MÁV tájékoztatása szerint Budapest Déli pályaudvaron a forgalomirányító és a tolatási műveletekben dolgozók munkabeszüntetése miatt ugyan nincs vonatközlekedés, a vonatok a Kelenföldi pályaudvarra érkeznek, és onnan indulnak. A Keleti pályaudvarra viszont már érkeznek vonatok Hatvan és Újszász felől, valamint a győri térségből. A Nyugati pályaudvaron is fogadnak vonatokat. Az esztergomi járatok közlekednek, a Budapest-Vác vonalon óránként egy-egy vonat jár.
Zalaegerszeg csomópont ismét indít és fogad vonatokat, itt kizárólag a MÁV-START Zrt. munkavállalóin, a jegyvizsgálókon és a kocsivizsgálókon múlik, hogy közlekednek-e a vonatok. Zalaegerszeg-Ukk között a még életben lévő pályafelújítás miatti vonatpótló autóbuszos közlekedés folyamatos.
A Veszprém csomópont szintén indít és fogad vonatokat, itt elsősorban a jegyvizsgálók akadályozhatják a vonatközlekedést. A reggeli műszakváltás óta egy gyorsvonat maradt el a START-os jegyvizsgáló munkabeszüntetése miatt.
A MÁV közleménye szerint Székesfehérvár, Pusztaszabolcs állomáson nincs munkabeszüntetés, Szolnokon is fogadnak és indítanak vonatokat. Sztrájkolnak ugyanakkor Veresegyház térségében, Apcnál és Dunaújvárosnál.
Gyakorlatilag a belföldi gyors- és IC vonatközlekedés megszűnt, a nemzetközi vonatokat sem indítják el Budapestre, egyedül a Beográd nemzetközi gyors érkezett Magyarország területére.
Délelőtti helyzet
Gaskó István elmondta: a vonatközlekedés a sztrájk alatt nem kiszámítható, ez a szolgáltatás szinte nem vehető igénybe.
A szakszervezet szerint Kelet-Magyarországon, Közép-Magyarországon a vasúti vonalak teljesen leálltak, Nyugat-Magyarországon egy-két vonalon járnak a vonatok. Továbbra is bizonytalan a vonatközlekedés a Dél-Dunántúlon, ezért az utazóknak indulás előtt célszerű érdeklődniük, elindul-e a vonatuk - mondta Imre Lászlóné, a MÁV régiós sajtószóvivője az MTI-nek hétfőn. Beszámolt arról, hogy néhány mellékvonalon közlekednek a szerelvények, a többi helyen vagy szünetel, vagy részleges a forgalom. A Pécs és Budapest közötti első, 5 óra 24 percre tervezett Intercity nem hagyta el a baranyai megyeszékhelyet. Hozzátette: a helyzet reggel 7 óra után, a műszakváltással változhat.
Gaskó István elmondta: a délutáni tárgyalástól azt várja, hogy a MÁV vezetése kimozduljon eddigi álláspontjáról.
A VDSZSZ elnöke szerint minden szakmai megalapozottságot nélkülöző a vezérigazgató álláspontja, miszerint börtönbe kerülne, ha teljesítené a MÁV Cargo privatizációs bevételére vonatkozó szakszervezeti követelést és a bevételből juttatna a vasutasoknak.
Arra a kérdésre, hogy meddig tart a vasutassztrájk, Gaskó István elmondta: ez a fejleményektől függ, az összes körülmény mérlegelése után az elnökség dönt a további lépésről.
Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: az InterCity és a belföldi gyorsvonati közlekedés gyakorlatilag megszűnt a sztrájk miatt.
Egy-egy személyvonatot el tudnak indítani, amelyek késéssel közlekednek. A menetrend felborult - tette hozzá.
A nemzetközi vonatok nem járnak, kivéve a Belgrád felől érkező gyorsvonatot, amely útban van Budapest felé, és várhatóan délelőtt megérkezik a Keleti pályaudvarra.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Négyszáz új, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve Budapesten hozza létre legnagyobb európai uniós és egyben az első térségbeli... Teljes cikk
Több lépcsőben emelkedik az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja. A jelenlegi 18 millió forintos felső határ 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22... Teljes cikk
Ötszáznál több munkahelyet szüntet meg Romániában a Bosch – írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján. Az elbocsátásokat a Bosch... Teljes cikk
- Sztrájkolnak a kukások Budapesten 3 hónapja
- Egy napra leáll az élet Olaszországban 3 hónapja
- Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben 4 hónapja
- Bojkottálhatják a tanévkezdést Romániában az oktatási szakszervezetek 5 hónapja
- Sztrájk lesz a Ryanairnél 5 hónapja
- Sztrájkhullám a hadiiparban: a Boeingnél elfogyott a türelem 5 hónapja
- Sztrájkolnak az autóbuszok vezetői Pécsen 6 hónapja
- Nem engedtek a nyomásnak: győzelmet arattak a győri munkások 6 hónapja
- Két órára leállt a munka a győri autóalkatrészgyártó üzemben 6 hónapja
- Komoly fennakadásokat okozott a francia légiirányítók sztrájkja 6 hónapja
- Három embert ítéltek el egy vasúti munkás halála miatt 7 hónapja

Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja