Végleg bezár a szolnoki papírgyár
Végleg bezár a Mondi szolnoki papírgyára, a 255 alkalmazott közül 201 munkaviszonyát június 16-i hatállyal felmondják, miután a márciusban leállított gyár utolsó potenciális szakmai vevője is elállt vételi szándékától - közölte Ferencz Gábor a cég igazgatóságának elnöke.
A gazdasági vezető tájékoztatása szerint a vevőjelöltek a papíripar kedvezőtlen kilátásai mellett, a politikai és gazdasági helyzet bizonytalansága, a magas energiaárak és a magyar energiapiac átláthatatlansága miatt álltak el vásárlási szándékuktól.
A munkájukat elvesztő dolgozók átlagosan 11 havi átlagkeresetüknek megfelelő pénzbeli juttatásban részesülnek. Azok az alkalmazottak, akik 1995 óta a Mondi, illetve az előd, Neusiedler cég állományában voltak 16 havi átlagkeresetüket kapják meg végkielégítésként.
Ferencz Gábor közölte azt is: a menedzsment a továbbiakban a gyárat ipari parkként, szolgáltató és logisztikai centrumként próbálja meg értékesíteni.
Az elnök idén március elején jelentette be, hogy a hónap közepén leállítja a termelést szolnoki gyárában a Mondi Business Paper Hungary Zrt. és a tulajdonos az egységet értékesíti. A Mondi-csoport az irodai kommunikációs papírok piacának telítettsége miatt kényszerült erre a lépésre. Ferencz Gábor akkor 80 százalék esélyt látott arra, hogy szakmai befektetőt találnak. A vevővel szemben egyetlen kikötésük volt, hogy irodai kommunikációs papírokat nem állíthat elő Szolnokon.
A dolgozók munkaviszonyát a március 22-ei leállás után többször meghosszabbították, hogy a gárdát egybetartsák, és egy szakmai befektetővel megkötött sikeres adás-vétel után mihamarabb újra indulhasson a termelés.
A megyei kereskedelmi és iparkamara és APEH regionális igazgatóságának Jász-Nagykun-Szolnok megye félszáz legjobb vállalkozását bemutató TOP 50 című 2006-os kiadványában a Mondi Business Paper Hungary Zrt. az Electrolux Lehel Kft. után a második helyen végzett 35,7 milliárd forintos nettó árbevétele alapján. A cég 2005-ben 48,7 milliárd forint nettó bevételt könyvelhetett el. Az exportértékesítés 2006-ban 25,3 milliárd forintot, egy évvel korábban 39,9 milliárd forintot tett ki.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?