A héten újraindulhat a termelés a szolnoki műtrágyagyárban
A Bige Holding Kft. számára kedvező bírósági döntés született a szolnoki gyárról a megyei katasztrófavédelem határozatával szemben, s bár a kft. titkársága egyelőre nem erősítette meg, az MTI úgy tudja, a héten újraindul a cég szolnoki gyára.
A Debreceni Törvényszék azonnali intézkedésként elrendelte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság azon határozatának halasztását, amely megtiltotta a Bige Holding Kft. szolnoki gyárának üzemeltetését - erősítette meg a cég a sajtóban megjelent információt hétfőn az MTI-nek.
Hozzátették, a kft. üdvözli a döntést, amely lehetővé teszi a cég munkavállalóit és üzletfeleit is fenyegető károk csökkentését, illetve elkerülését. A társaság a továbbiakban is a jogszabályoknak és a rá vonatkozó bírósági és hatósági határozatoknak megfelelően fog eljárni - írták.
Mivel a határozat jogszerűségéről szóló per továbbra is folyamatban van, a Bige Holding Kft. az üggyel kapcsolatosan további nyilatkozatot jelenleg nem kíván tenni - tájékoztattak.
A megyei katasztrófavédelem az MTI megkeresésére nem kívánt nyilatkozni az ügyről.
A Bige Holding Kft. szolnoki műtrágyagyárának működési engedélyét azért függesztette fel június első napjaiban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, mert ismételten hiányosságokat tártak fel az üzemben, emiatt ott a biztonságos működés feltételeit nem tartották adottnak - nyilatkozta korábban az MTI-nek a katasztrófavédelem.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?