kapubanner for mobile

Véglegesítenék a korengedményes nyugdíjt

A szakszervezetek megelégelték, hogy évente harcolni kell a korengedményes nyugdíj újabb egy évre szóló meghosszabbításáért, ezért csaknem húszezer aláírást gyűjtöttek össze a kedvezmény véglegesítéséért - adja hírül az Országos Sajtószolgálat.

A cél érdekében tizenhat ágazat közös aláírásgyűjtési akcióba kezdett, s néhány nap alatt csaknem húszezren írták alá azt a kedvezmény megtartását szorgalmazó levelet, amelyet az érdekvédők a miniszterelnöknek címeztek - nyilatkozta Székely Tamás, az akciót szervező vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke.

A VDSZ évek óta harcol a kedvezmény megtartásáért, amely szerintük nem költségvetési, hanem foglalkoztatáspolitikai kérdés. A korengedmény lényege szerint ugyanis a munkaadók előre, egy összegben befizetik azoknak a nyugdíjhoz közeledő dolgozóknak a járadékát, akiket létszámleépítés, vagy egyéb ok miatt kénytelenek elküldeni. A lehetőséggel évente csaknem tízezer ember menekülhet meg a munkanélküliségtől, ezért érthetetlen a megtartása körüli évek óta tartó huzavona - jelentette ki Székely.

A VDSZ felhívására tizenhat érdekvédelmi szervezet - a közelmúltban alakult Állandó Ágazati Szakszervezeti Fórum (ÁÁSZF) tagjai - most együtt követelik a korengedmény véglegesítését, amelynek fontosságát a néhány nap alatt összegyűlt mintegy húszezer aláírással is megerősítik. Bár a kormány az ünnep előtti utolsó ülésen újabb egy év haladékot adott a kedvezményre, az érdekvédők bizonytalannak tartják a hosszabbítást, ezért a véglegesítést és az ehhez szükséges jogszabályi háttér kidolgozását kezdeményezik.

Székely szerint azért merülhet fel minden évben a kedvezmény megszüntetése, mert maguk a döntéshozók sincsenek tisztában a működtetés lényegével, s azzal, hogy ez a lehetőség az államnak egy fillérjébe sem kerül. A szakszervezet részt venne a megtartás jogszabályi hátterének kidolgozásában, ezért a témában folyamatos egyeztetést szorgalmaz a kormány illetékeseivel. A VDSZ szerint egyébként a rendszer átnevezésére is szükség van, hogy még csak ne is utaljon a nyugdíjra. A kedvezményt születési évtől függetlenül azok vehetik igénybe, akiknek már csak öt év van a mindenkori öregségi nyugdíjig, s kellő munkaviszonyt tudnak maguk mögött.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek