Veres: az államnak magán kell kezdenie a karcsúsítást
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMiközben az országban a magángazdaság, a vállalati szféra az elmúlt időszakban teljesen átalakult, addig az állam olyan maradt, mint 1990-ben volt. Ez nem mehet tovább, változtatni kell mondta Veres János.
A pénzügyminiszter a televízió Nap-kelte című műsorában kifejtette, hogy mindezt véleménye szerint minden politikus tudja, ezért van értelme kérni az ellenzék egyetértését a kétharmados törvények megváltoztatásához, és van értelme annak is, hogy az ellenzék azt meg is adja.
Az ügyvezető pénzügyminiszter szerint .pótköltségvetést nem kell csinálni, de a költségvetés sok tételét meg kell változtatni." A szükséges intézkedések körébe sorolta az áfa és az egyszerűsített vállalkozói adó emelését is.
Ami a köztisztviselők nagyarányú elbocsátását illeti, Veres János szerint ma Magyarországon összesen 100 ezer köztisztviselő van. Ezek jó részére, például az egészségügyben vagy az önkormányzatokban dolgozókra, az államnak nincs hatása. Ugyanakkor nem cáfolta azt a sajtóértesülést, mely szerint a kormány 20 ezer köztisztviselő munkahelyét készül megszüntetni.
Az államnak magán kell kezdenie a karcsúsítást" mondta a pénzügyminiszter.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?