Veres János: Lesz költségvetés és maximalizált nyugdíj
Veres jános pénzügyminiszter szerint nem lesz áfaemelés, ahogy szja-sávhatáremelés sem, és 80 ezer forintban maximálják a 13. havi nyugdíjat.
Veres János elmondta: az egyszerűsítést és fehérítést szolgáló adócsomagot is elfogadja majd a parlament. Hozzátette: megszűnik a 35 százalékos osztalékadókulcs, egységesen 25 százalék lesz.
Elutasítja a parlament többsége az MDF javaslatait, nem lesz áfa-emelés, és - mivel így nem lesz forrása - nem kerül sor az szja-sávhatár 500 ezer forintos emelésére sem - szögezte le a pénzügyminiszter. Kijelentette: elfogadja viszont az Országgyűlés az örökösödési illeték enyhítésére vonatkozó bizottsági módosító indítványt, amely szerint 20 millió forintos értékig közvetlen hozzátartozók esetében illetékmentes lesz az öröklés.
Vagyoni jellegű adóvá válik a cégautó adó, amelyre az igazságosság és az arányosabb közteherviselés miatt szükség van - mondta Veres János.
A pénzügyminiszter szerint az adótörvényekkel az a makrogazdasági pálya teremtődik meg, amit az IMF-nek írt szándéknyilatkozatban vállalt a kormány, a bevételekkel a jövő évben a költségvetési tervnek megfelelően csökken a hiány.
A pénzügyminiszter szerint a parlament meg fogja szavazni azt a módosító indítványt is, amely a 13. havi nyugdíj összegét 80 ezer forintban maximálná, és csak a 62 éves nyugdíjkorhatárt betöltőknek járna. Veres János azt monda, ez a javaslat az egyik feltétele annak, hogy a jövő évi hiánycél teljesüljön. "Ha ezt leszavazná a parlamenti, akkor elszállhatna a költségvetés hiánya" - fogalmazott a miniszter. Leszögezte: az indítvány szerint 2009-től csökkenne a 13. havi nyugdíj összege, ezt követően pedig - az anyagi lehetőségek függvényében - a parlament minden évben eldönti majd a költségvetési törvényben, hogy hogyan tovább.
A bankmentőcsomag elfogadásának esélyeit firtató kérdésre Veres János azt válaszolta: "nem ismerek ilyen törvényjavaslatot, az Országgyűléshez a pénzügyi rendszer stabilitását megalapozó törvényjavaslatot nyújtottuk be". Hozzátette: a parlament elfogadta a javaslat sürgős tárgyalását, az előterjesztés vitája hétfőn kezdődik, és december 15-én lehet a zárószavazása. Ez a menetrend azt jelenti, hogy december közepétől minden banknak megteremtődik a lehetősége arra, hogy január 31-ig eldöntse, igénybe kívánja-e venni az állami támogatást, vagy nem - szögezte Veres János.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén 3 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 1 hónapja
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hónapja
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hónapja
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 2 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?