Veszélyben a szlovákiai magyar gimnáziumok
Komoly veszélyt jelenthet a kisebb magyar tannyelvű gimnáziumokra Szlovákiában az új oktatásügyi miniszter azon elképzelése, amely szerint az általános iskolai előmenetelük átlaga alapján korlátozná a gimnáziumokra jelentkező iskolások számát - jelentette ki Szigeti László, a Magyar Koalíció Pártjának oktatásügyi és kulturális alelnöke.
Szigeti László, a Magyar Koalíció Pártjának oktatásügyi és kulturális alelnöke szerint a tervezett lépés megalapozatlan és elhamarkodott. Úgy véli, a gimnáziumot végzők más országokban tapasztalt arányával összehasonlítva Szlovákiában sem jelentősen eltérő a helyzet, mi több, az elhelyezkedési statisztikák is azt mutatják, hogy jobban tudnak érvényesülni a munkapiacon ezeknek az iskoláknak a végzősei. Szigeti László szerint egy ilyen elhamarkodott döntés komoly veszélybe sodorhatja a szlovákiai magyar tannyelvű gimnáziumokat.
"Ismerjük a demográfiai helyzetet. Az utóbbi időben több kisebb város magyar tanítási nyelvű gimnáziuma került veszélybe. Például a zselízi, amelyet átköltöztettek a szlovák gimnázium épületébe" - mondta el Szigeti László az MTI-nek. Rámutatott: a tervezett intézkedés miatt egy egész sor magyar intézmény juthatna hasonló vagy még rosszabb sorsra. Hozzátette: az intézkedés hatalmas nyomást gyakorolna az általános iskolákra is, hiszen elkezdődne a harc a megszabott küszöb alatti osztályzatok megszerzéséért.
Dušan Čaplovič a középiskolák finanszírozása terén is változtatásokat tervez. Elképzelése szerint a kevésbé "minőségi" képzést nyújtó oktatási intézmények kevesebb állami támogatást kapnának. Szakértők szerint félő, hogy egy ilyen modell teret enged arra, hogy a tárca az oktatás minőségétől eltérő okok miatt is leállítsa némely iskolák finanszírozását.
"Itt el tudom képzelni, hogy van egy hátsó gondolat a nemzetiségi oktatásügy kapcsán, hiszen a magyar tannyelvű iskolák mintegy 8 százalékkal magasabb normatív támogatásban részesülnek, mint a többi" - jelentette ki Szigeti László.
Hozzátette: ennek az ezredforduló tájékán érvényesített magasabb támogatásnak az áll a hátterében, hogy a magyar iskolákban több tanítási óra van. Rámutatott: Ezt a múltban például már a Szlovák Nemzeti Párt iskolaügyi minisztere, Ján Mikolaj is megpróbálta módosítani. Szigeti szerint bár ennek leállításáról annak idején sikerült meggyőzni Mikolajt, jelenleg is több olyan elképzelés van, amely az úgynevezett osztályalapú finanszírozás bevezetését sürgeti. Az ehhez kapcsolódó osztálylétszám-küszöbök bevezetése ismét az alacsonyabb diáklétszámmal rendelkező nemzetiségi oktatási intézményeket hozhatná hátrányos helyzetbe.
Az új oktatásügyi miniszter elképzelései között az is szerepel, hogy a felsőoktatásból ismert akkreditációs rendszert vezetnének be a középiskolákra vonatkozóan is. Dušan Čaplovič jelezte, az akkreditációs kritériumok összeállításáig egyetlen új oktatási intézmény létrehozatalát sem hagyja jóvá.
MTI/edupress.hu
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készített kutatás rávilágít: a gyermekek digitális szokásait és a képernyő... Teljes cikk
A Tisza Párt választási győzelmével újra napirendre került az önálló oktatási minisztérium létrehozása, és az Erasmus-hozzáférés... Teljes cikk
A középfokú felvételi eljárásban március 25-27. között módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek - közölte... Teljes cikk
- Ő lesz az új oktatási miniszter 1 hete
- Nyelvtanulás AI-val: négy tévhit 2 hete
- Magyar Péter: még idén érkezik a nyugdíjemelés és megduplázzák a családi pótlékot 2 hete
- Gimnáziumok vezetői írtak levelet Magyar Péternek az oktatási miniszterjelölt kapcsán 2 hete
- Bejelentették az új kormány hét miniszterét 2 hete
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 2 hete
- Miért buknak meg az AI felkészítő képzések? 2 hete
- A magyar diákok harmada lemaradhat a továbbtanulásról – súlyos állítás az új miniszterjelölttől 2 hete
- Váratlan név bukkant fel az oktatási miniszteri posztra 2 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 hete
- Digitális szakadék a családokban: kétszer annyi képernyőidő a kevésbé iskolázott szülők gyerekeinél 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?