kapubanner for mobile

Vezércserék a még el sem indult negyedik magyar mobilszolgáltatónál

Hivatalosan is elfogadta a negyedik mobilszolgáltató MPVI Mobil Zrt. közgyűlése Kalmár Istvánnak, az igazgatóság elnökének és Schmidt Pál vezérigazgatónak a lemondását.

Schmidt Pál vezérigazgatói jogviszonya is megszűnt. Az új vezérigazgató személyéről a testület később dönt. A két megüresedett igazgatósági helyre Bíró Viktort (MVM Net Zrt.) és Imre Tamást (Magyar Posta Zrt.) választotta meg a közgyűlés. A közvetetten állami tulajdonban lévő MPVI Mobil Zrt. tulajdonosa az állami tulajdonban lévő Magyar Posta Zrt. (10 százalék), a Magyar Villamos Művek Zrt. (45 százalék) és az MFB Invest Zrt. (45 százalék).

A Fővárosi Törvényszék tavaly szeptemberben jogerősen hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak a frekvenciaárverésen hozott korábbi határozatait. A benyújtott felülvizsgálati kérelem miatt a Kúria hoz végső döntést, várhatóan február végén. A törvényszék szerint a negyedik mobilszolgáltató MPVI Zrt. jogszerűtlenül nyerte el a jogot a hálózat kiépítésére, valamint a három korábbi piaci szereplő is jogszerűtlenül szerzett akkor újabb frekvenciablokkokat. Annak eldöntése, hogy az NMHH az eredeti állapotot állítja helyre vagy új tendert hirdet, meghaladta a bíróság hatáskörét, így erről nem szól az ítélet.

A frekvenciaárverés végeredményét a már piacon lévő mobilszolgáltatók támadták meg. A bírósági tárgyaláson elsőrendű felperesként a Magyar Telekom, másodrendűként a Telenor, harmadrendűként a Vodafone szerepelt a NMHH-val mint alperessel szemben. Az alperes oldalán beavatkozott a perbe az MPVI, és annak egyik tulajdonosa, az MFB Invest Zrt. is.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek