Zavarokat fog okozni a német postai minimálbér bevezetése
Zavarokat fog okozni a német levélkézbesítők számára megszabandó minimálbér a postai szolgáltatások uniós szintű liberalizálásában - idézi Neelie Kroes-t, az Európai Bizottság versenyügyekben illetékes tagját a Világgazdaság.
Brüsszel azonban nem tud segíteni a helyzeten, mivel jogi eszközök híján képtelen fellépni ellene. Éppen ezért nem is fedte meg Berlint, pedig Kroes szerint a tervezett lépések alkalmasak a német posta pozícióinak védelmére.
A 8,5-9 eurós postai minimálbéreket a szociáldemokraták vitték végig a német kormányban és a törvényhozásban, már csak a német alsóház kell rábólintania a héten. A CDU-CSU egy ideig elzárkózott az elképzeléstől, ám a jövő év elején esedékes tartományi választások előtt végül jobbnak látta elfogadnia azt.
A postai minimálbérek megszabásával védelmet teremtsenek a Deutsche Post dolgozói számára, mert a januártól liberalizálandó levélforgalom lebonyolításába belépni kívánó kisebb versenytársak nem bírnák el a magasabb béreket. A PIN postai szolgáltató már most jelezte, hogy a kilencezres foglalkoztatotti létszámából ezer főt fog elbocsátani, mondván a tevékenység felfuttatásának tőkeigényes időszakában nem tudja az 50 százalékos béremelést elviselni.
A berlini döntés a holland kormányt is meghatotta, hiszen bejelentette, hogy elhalasztja az ottani postai szervezet, a TNT levélszolgáltatásának január 1-jére meghirdetett liberalizálását, s csak a 2011-es végső uniós határidőnek megfelelően tesz majd lépéseket.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?