kapubanner for mobile

Zűrzavar az új számlatömb körül

Kaotikusan indult az év annak, aki most próbált új számlatömböt beszerezni, mert a régieket már nem lehet felhasználni. Januártól csak az új sorszámmal ellátott számlákat lehet kibocsátani, a régi tömböket le kell zárni, az üreseket meg kell semmisíteni - írja a Napi Gazdaság.

Korábban kialakult szokásokhoz képest több nyomtatványbolt is extra azonosítókat követelt meg a vállalkozásoktól a számlatömb kiadásához. Az ide vonatkozó rendelet szerint a nyomtatványboltokban szigorú számadási nyomtatványon kell rögzíteni a vásárlást, vagyis a számlán szerepeltetni kell a vevő nevét, székhelyét és adószámát is.

A szabály szerint a vállalkozás a bélyegzőjével, az aláírási címpéldánnyal vagy a cégpapírokkal is igazolhatja magát. Az idén azonban sok esetben visszautasították a nyomtatványboltokban azokat, akik mindössze a cég bélyegzőjével felvértezve próbáltak új tömböt vásárolni, és arra kérték őket, hogy a teljes cégpapírköteget mutassák be.

Ez azért is érdekes, mert az idén életbe lépő, 2006 októberében elfogadott jogszabályváltozásra már több mint fél éve készülnek az érintettek, sőt július óta csak az új típusú tömböket értékesíthetik a kereskedők. Arról nem is szólva, hogy a módosítás nem változtat a forgalomba hozatal szabályain, mindössze a nyomtatványbolt és az adóhatóság közti adatcserére vonatkozik.

A változás lényege, hogy a nyomtatványboltoknak előzetesen az adóhatóságtól kell kérniük egy kontingenst, amelyet a bolt korábbi forgalma alapján kalkulálnak ki. A dedikált sorszámú nyugtatömböket az APEH gyártatja le a forgalmazó számára.

Tehát, ha az adóhatóság bárhol gyanús számlára bukkan, akkor percek alatt kiderítheti, hol került forgalomba a tömb. Ennek kapcsán ugyanakkor érthetővé válik a nyomtatványboltok gyanakodása, annál is inkább, mert az adott bolthoz kirendelt sorszámokat az adóhatóság honlapján meg lehet tekinteni.

Napi Gazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek