kapubanner for mobile

10 százalékkal nőttek a keresetek

Átlagosan bruttó 30-40 ezer forinttal nőttek a keresetek májusban minden ágazatban. Az egészségügyben átlagosan 20 százalékkal emelkedtek a bérek - írja a Magyar Idők a KSH adataira hivatkozva.

images

Ennek oka a jelenlegi munkaerő megtartása, mivel nagy a konkurencia a foglalkoztatók között a szakemberek megszerzéséért - írja a lap.

Májusban az állami szférában volt a legnagyobb mértékű az emelkedés. A minimálbér és a garantált bérminimum megemelésén felül a többi dolgozó is átlagosan 10 százalék körüli emelést kapott. 35 ezer forintos emelésben részesültek a közigazgatásban dolgozók, emellett jelentősebb bérnövelést kaptak a szociális ágazat munkavállalói, de ők még így is bőven a nemzetgazdasági átlag alatt keresnek.

A versenyszférában ugyanebben az időszakban 10-14 százalékos volt az emelkedés. A legtöbb cég azért kényszerült emelni, hogy megtartsa a dolgozókat, mert a munkavállalók akár pár ezer forintos különbség miatt is továbbállnak. Új munkaerőt találni pedig szinte lehetetlen. Itt az informá­ciós és kommunikációs ágazatban emelkedtek a keresetek a legnagyobb mértékben, átlagosan bruttó 55 ezer forinttal. 400 ezer forint körül lehet keresni a tudományos és műszaki területeken, valamint az energetikai szektorokban is.

Magyar Idők
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek