1500 diák méri össze a tudását a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fővárosi előválogatóján
Idén is nagy érdeklődés övezi a szakképzésben részt vevő tanulók számára indított megmérettetéseket: csak Budapesten 55 szakmában mintegy 1500 diák méri össze tudását a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen és Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen, amelyek célja a magyar szakképzés színvonalának növelése, és a szakmatanulás további népszerűsítése a fiatalok körében.
Az elmúlt évtizedben jelentősen nőtt az érdeklődés a szakmatanulás iránt: csak Budapesten 2013 óta 5 ezerről 10 ezerre nőtt a szakképzésbe jelentkezők száma a gazdaság és a munkaerőpiac változásai, valamint a Szakképzés 4.0 stratégia bevezetése nyomán.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által 2008 óta évente megrendezett Szakma Kiváló Tanulója Verseny és Országos Szakmai Tanulmányi Verseny hozzájárul a szakképzés minőségének biztosításához, hiszen a versenyen induló diákok már a felkészülés során rengeteg ismeretet és tapasztalatot szereznek, ami által magabiztosabban léphetnek ki a munkaerőpiacra.
A szakmai tanulmányi versenyek előválogatóit a területi kamarák szervezik és bonyolítják le. A fővárosi fordulóért felelős Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára, Csókay Ákos elmondta: „A kamaránál évek óta azon dolgozunk, hogy megmutassuk a fiataloknak, hogy a szakmatanulás biztos megélhetést és stabil jövőt biztosít számukra. A jól képzett, elhivatott szakemberek iránt óriási a kereslet, az ő tudásukat pedig a szakképzés során lehet megalapozni. Éppen ezért van nagy szükség azokra a versenyekre, ahol a résztvevő diákok megmérethetik saját tudásukat, és olyan tapasztalatot szerezhetnek, amelyet a későbbi munkavállalás során is jól hasznosíthatnak.”
Az idei előválogatók különlegessége, hogy a legtöbb szakma esetében online környezetben rendezik a verseny első, írásbeli fordulóját. A diákok már az első fordulóból is komolyan profitálhatnak, hiszen a legalább 60 százalékot elérők részben vagy egészben felmentést kapnak a májusi szakmai vizsga alól.
Az előválogatók után kerül sor azokra a válogatókra, amelyeken már a gyakorlati tudást mérik, majd a legjobbak áprilisban mérkőzhetnek meg a Szakma Sztár Fesztiválon. Az itt legjobban teljesítő tehetségek pedig akár a nemzetközi EuroSkills és WorlSkills versenyeken is számot adhatnak tudásukról.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Rekordot döntött a felsőoktatási felvételire jelentkezők száma 2026-ban: több mint 140 ezren adták be jelentkezésüket. Bár nőtt az állami... Teljes cikk
Sokáig úgy gondoltunk a felnőttképzésre, mint „hasznos extra” tudásra: beülős napok, hosszú prezentációk, kötelező továbbképzések. A... Teljes cikk
Hat év alatt több mint felére csökkent a nyelvvizsgázók száma Magyarországon: míg 2019-ben még 124 ezren próbálkoztak, 2025-ben már csak 56 ezren.... Teljes cikk
- Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot 4 napja
- Ő lesz az új oktatási miniszter 6 napja
- Itt egy új munkakör, amiben rekord összeget kereshetsz 6 napja
- Tyúk vagy tojás? Az MI-szakadék, amiért a HR nagy árat fizethet. 1 hete
- Nyelvtanulás AI-val: négy tévhit 1 hete
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 1 hete
- Miért buknak meg az AI felkészítő képzések? 1 hete
- A mesterséges intelligencia hatása a vállalkozásokra: előnyök és buktatók 1 hete
- Egy jól ismert szakma csendben eltűnhet – az AI már kopogtat 2 hete
- Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t 3 hete
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 1 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?