184 dolgozót érinthet a Douwe Egberts gyárbezárása
Átszervezés miatt, a tervek szerint, év végéig bezárja budapesti gyárát a Douwe Egberts Hungary Zrt. A döntést, ami 184 embert érinthet, a cég hozta nyilvánosságra.
Az átszervezést a cég anyavállalata a DE Master Blenders 1753 kezdeményezte, hogy harmonizálja az európai egységek működését. A Douwe Egberts Hungary Zrt. összesen mintegy 300 embert foglalkoztat. Az átszervezés a budapesti gyárában 162 dolgozót érint, a többi 22 érintett különböző funkcióban dolgozik a cégnél.
A cég az átszervezési szándékról pénteken tájékoztatta az érintett munkavállalókat, a vállalat szakszervezetét és a Nemzeti Munkaügyi Hivatalt.
A vállalat közleménye szerint a Douwe Egberts Zrt. vezetése a törvényi előírásoknak megfelelően konzultációra hívta a munkavállalókat, ennek során áttekintik azokat a lehetőségeket, amelyekkel a döntés negatív hatásai minimalizálhatók.
A budapesti gyár bezárása után a cég Magyarországon kiskereskedelemért felelős központot fog fenntartani, amely értékesítési és marketing tevékenységet végez majd.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?