kapubanner for mobile

27 karrier indult be a Magyar Telekomnál egy Insta Story gyorsaságával

Egy új toborzási módszerrel a Magyar Telekom egy nap alatt 27 gyakornokot szerződtetett. A toborzásra több mint 900 hallgató regisztrált, közülük 300-an jelentkeztek a 21 meghirdetett pozíció valamelyikére- írják sajtóközleményükben.

images

A Telekom közel 500 gyakornokot foglalkoztat, akik közül később sokan a vállalatnál folytatják karrierjüket főállásban is. Most újabb 27 diák élhet azzal a lehetőséggel, hogy a technológia kínálta lehetőségek megragadásával a Telekom Csoportnál fejlődjön, jusson előrébb a karrierjében.” - mondta Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief HR Officere.

A Magyar Telekom Csoport instant toborzási megoldása a tavaly novemberi kampányt követően ismét sikeresen zárult, hiszen a lehetőség meghirdetését követően több mint 900 egyetemista regisztrált a vállalat Most gyakornokai névre hallgató microsite-ján.

Ekkor a diákok még csak annyit tudhattak, hogy IT, mérnöki, gazdasági, illetve kommunikációs területekre keres gyakornokokat a vállalatcsoport. A pozíciók május 16-án 10 órakor kerültek nyilvánosságra, ekkor kezdődött a kiválasztási folyamat.

Első lépésként az online regisztrációt követően egy kompetenciamérő játékot kellett kitölteni a jelentkezőknek, melyet egy ismert gamer is tesztelt.

Ezt követte az online videóinterjús kör, majd az eredmények összesítése után a HR-szakemberek 60 jelöltet hívtak be személyes interjúra másnap délelőttre.

A meghirdetett 21 álláshelyre végül összesen 300 diák pályázott.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek