350 dolgozóját bocsájtja el a Közgép
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatCsoportos létszámleépítést jelentett be a Közégp Zrt. az illetékes munkaügyi központnál, a társaság az építőipari beruházásállományának drasztikus visszaesése miatt 350 embertől, vagyis minden második dolgozójától válik meg.
A tájékoztatás szerint a csoportos létszámleépítés a Közgép Zrt. minden második alkalmazottját érinti, 283 szellemi foglalkozású és 67 fizikai dolgozót küldenek el. Közleményében a társaság azt írja, hogy a létszámcsökkentés elkerülhetetlenné vált, mert a hazai mélyépítő piac jelentősen csökkenő beruházásállománya miatt lehetetlen a korábbi évekhez hasonló volumenű megrendelésekhez jutni.
A Közgép kiemelte, hogy a leépítés bejelentése és végrehajtása során körültekintően, mindenben a vonatkozó törvényeknek megfelelően jár el, az érintett dolgozóknak valamennyi, a jogszabályi előírásoknak megfelelő járandóságát maradéktalanul kifizeti.
A létszámcsökkentéstől függetlenül a Közgép Zrt. valamennyi megbízását, kötelezettségét szerződés szerint teljesíti, folyamatban lévő projektjein változatlanul dolgozik - írja közleményében a cég.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek