kapubanner for mobile

70-90 ezer forint a fizetés a szociális intézményekben

A Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete szerint elengedhetetlen, hogy az egészségügyben megvalósuló bérfejlesztést a szociális ágazatra is kiterjesszék, mivel az abban dolgozók átlagos nettó fizetése pótlékokkal 70-90 ezer forint.

Kónya Gusztávné, a szakszervezet országos elnöke pénteken Balog Zoltánnak, az emberi erőforrás miniszterének címzett nyílt levelében tájékoztatta álláspontjukról a tárca vezetőjét.

A területen 60 ezren dolgoznak az állami és egyházi intézményekben, a dolgozók mintegy fele középfokú végzettséggel. Béremelés hat éve nem történt és béren kívüli juttatásban nem részesülnek, a folyamatos átszervezések miatt pedig bizonytalan a helyzetük.

Hétfőn Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta, különböző mértékben, de minden egészségügyi dolgozó kap béremelést. A 30 milliárd forintos béremelés fedezete a dohány- és alkoholtermékek jövedéki adójából befolyó összeg.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek