kapubanner for mobile

800 embert küld el, nem gyárt tovább üléshuzatokat Magyarországon a Lear

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nyolcszáz alkalmazottat bocsát el az amerikai tulajdonú Lear Corporation Hungary Kft., miután a cég vezetése a napokban bejelentette a munkavállalóknak, hogy befejezi az autó üléshuzat-gyártó tevékenységét Magyarországon - közölte a cégnél működő szakszervezet elnöke, Kozma Zsolt. A Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelt figyelemmel követi az elbocsátott dolgozók sorsát, közölték.

Kozma Zsolt közleménye szerint a Lear december 31-ig fokozatosan építi le a létszámot, a termelés egy részét befejezi, egy részét alacsonyabb költségű országokban található telephelyeire helyezi át. Mint írta, a munkavállalókat sokként érte a hír, hiszen semmi nem utalt a drasztikus lépésre. A móri telephely több mint 24 éve működik - tette hozzá.

A szakszervezet tájékoztatása szerint a prémium kategóriás személygépjárművek autóülés huzatát készítő vállalat munkatársainak túlnyomó többsége szakképzett varrónő, akik számára az elhelyezkedés szakmájukon belül nehezen megoldható. Megjegyezték, hogy a létszámleépítések ütemezéséről és a munkatársak szociális helyzetét javító intézkedésekről a cég vezetése a szakszervezettel és az üzemi tanáccsal megkezdte az egyeztetéseket.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében hangsúlyozta: fokozott figyelemmel kísérik a Lear munkavállalóinak sorsát. Jelezték, hogy Fejér, illetve a szomszédos megyékben a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat március végi adatai szerint közel nyolcezer betöltetlen versenypiaci álláshely volt, ami a cég munkavállalóinak gyors elhelyezkedését nagyban segítheti.

A cégcsoport 2015 végén 3311 főt foglalkoztatott Magyarországon. Gödöllőn és Gyöngyösön személyautókba épített elektromos kábelkötegeket gyártanak, Móron konfekcionált autóülés-huzatokat, Győrben komplett autóüléseket állítanak elő, míg Fóton raktározást végeznek.

Mint írták, az érintett 800 munkavállalónak szükség esetén átképzésekkel, munkaerő-közvetítéssel, illetve különböző munkaerő-piaci programokba való bevonással segíthetnek. A legfontosabb, hogy a dolgozóknál a munkából-munkába elv érvényesüljön, ennek érdekében állásbörzék szervezése, folyamatos ügyfélszolgálat biztosítása, csoportos tájékoztatók tartása, illetve a környező munkáltatók felderítése is megvalósulhat a kormányhivatallal együttműködésben. A kormányzat új mobilitási támogatásai is könnyíthetik a dolgozók újbóli munkába állást - tették hozzá.

A cégcsoport világszerte 37 országban 243 telephelyen 150 ezer munkavállalót foglalkoztat.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek