kapubanner for mobile

90 százalékkal csökkentek a felnőttképzők adminisztrációs terhei

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az új felnőttképzési törvény nyomán 90 százalékkal csökkent az az idő, amelyet a felnőttképzést végző szervezeteknek adminisztrációra kell fordítaniuk - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

György László hangsúlyozta, hogy ezzel Magyarország újabb lépést tett a tanuló és tanító társadalom építése felé.

A Felnőttképzők Szövetsége által mért csökkenés annak köszönhető, hogy a tárca csak feltétlenül szükséges adatot kér be, a korábbi két adatszolgáltatási rendszer helyett egy működik és minden adatszolgáltatás online történik.

A korábbi, képzésenként történő engedélyezési folyamatot felváltotta az egyszeri képzőengedélyezés. Mindez jelentős díjcsökkenést eredményez, ugyanis míg korábban egy 10 képzést lebonyolító cég engedélyezési díja 783 ezer forint volt, az egyszeri regisztráció csupán 214 ezer forint.

Az adatszolgáltatás teljesen digitálissá és a korábbi kétcsatornással szemben egycsatornássá vált a Felnőttképzés Adatszolgáltatási Rendszer (FAR) létrehozásával - hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Az egyszeri engedélyezési eljárás során 35 százalékkal kevesebb adatot kell szolgáltatni, illetve a képzés záráskor az elégedettségméréssel sem kell foglalkozniuk a képzőknek. Képzési dokumentációt csak úgynevezett engedélyezett képzések esetében kell vezetni, a korábbi papíralapú dokumentációt pedig ebben az esetben is felváltotta a digitális képzési dokumentáció.

A felnőttképzési szerződés terjedelme 25 százalékkal mérséklődött, illetve bejelentésköteles képzések esetén nem szükséges írásban megkötni, hanem a polgári törvénykönyv alapján létrejöhet szóban vagy ráutaló magatartással is.

További egyszerűsítés, hogy a képzést sikeresen teljesítők számára a FAR rendszer automatikusan kiállítja a tanúsítványt, az elégedettségmérés pedig a FAR rendszeren keresztül automatikusan és teljesen digitális módon történik - sorolta az államtitkár.

György László szerint ez azért is jó a képzést folytató vállalkozásoknak, mert országos összehasonlításban visszajelzést kapnak az általuk lebonyolított képzés minőségéről, a munkavállalók elégedettségéről, továbbá a vállalkozások ez alapján részesülhetnek ezentúl felnőttképzési és foglalkoztatási támogatásokban.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek