A Balaton nem mindenkinek a pihenésről szól
A nyári szezonban a Balaton partján több ezer fiatal keres és talál magának állást. Legtöbbjük a vendéglátásban helyezkedik el, de sok pénztárost, hoszteszt is keresnek, sőt kertészekre is van igény. A munka sokszor kemény, de aki jól beszél egy idegen nyelvet, akár nettó 200 ezer forintot is kereshet havonta, írja a Metropol.
Van aki már többedik szezonját húzza le a Balaton partján: egy 22 éves lány egyik évben recepciósként, másik évben felszolgálóként tudott elhelyezkedni. Ő már májusban keresgélni kezdett és hamar meg is találta a neki megfelelő állást.
Sokak célja a tandíj összegyűjtése - és bár itt a munka kemény és sok, legalább a közelben van a Balaton, ahol azért időnként meg lehet mártózni.
Kücsön Gyula, az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetségének vezetője szerint évente több ezer olyan fiatal lehet, aki idénymunkával tölti a nyarat a Balatonnál. A szaktudást nem igénylő munkákkal jellemzően 560-600 forintot lehet keresni óránként. A nyelvtudást igénylő állásoknál, vagy azokban az esetekben, mikor a fiatalnak tanfolyamot is el kell végeznie, 700-800 forintot is fizetnek óránként - mondta Kücsön Gyula. Szerinte a komolyabb felelőséggel, döntésekkel járó állások, például a recepciós munkák esetében nem ritka az 1000-1200 forintos órabér sem.
A munkadíj összege függ attól is, hogy a diákoknak biztosítanak-e szállást és étkezést. Egy panzióban vagy egy szállodában ez könnyebben megoldható, de így persze a bérezés is szerényebb.
A hirdetések főleg tavasszal jelennek meg nagy számban, a munkaadók ugyanis már teljes csapattal szeretnék a szezont elkezdeni. De aki csak most kezd el keresgélni, annak sem kell elkeserednie, hiszen a középiskolás idénymunkások jellemezően csak egy hónapot dolgoznak, hogy maradjon nyár végén a szünidőből is egy kevés.
Metropol

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?