A cafetéria társadalompolitikai szerepe megkerülhetetlen
A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) elfogadhatatlannak tartja a cafetéria-rendszer jelenlegi átszabását. Különösképpen elszomorítónak tartják, hogy mindennemű egyeztetés nélkül fogadták el. A Szövetség szerint az intézkedés elsősorban az alsóbb bérezésű rétegeket sújtja, mivel az általuk választott cafeteria-elemek adómentesek, vagy kedvezményes adózásúak és népszerűek - írják sajtóközleményükben.
A Szövetség feltétlenül szükségesnek tartja a munkavállalók képviselőivel való mielőbbi érdemi egyeztetést, mert a cafetéria társadalompolitikai szerepe megkerülhetetlen.
2017 előtt éveken át nem beszélhettünk bérfejlesztésről, bérkompenzáció volt, ezért kapott nagy hangsúlyt a cafeteria. A munkáltatók a bérnél jóval kedvezőbb feltételek mellett tudtak jövedelemnövelést biztosítani.
A Szövetség felhívja a döntéshozók figyelmét, hogy tavaly és az idén is 2 Mrd Ft megmaradt a SZÉP-kártyán. A KMSZ szerint ilyen meghatározó szerep mellett még tekintélyesebb összeg marad felhasználatlan. Ez nem lehet célja a kormánynak - hangsúlyozza a Szövetség.
A várható munkavállalói elégedetlenség csillapítása érdekében felszólítja a kormányt, hogy tartson a rendszerben még cafetéria-elemeket, vagy bővítse ki a SZÉP-kártya felhasználásának körét.
Mindenesetre a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége azt tanácsolja a tagszervezeteinek, hogy kezdeményezzenek tárgyalásokat a munkáltatókkal a cafetéria keret felhasználásáról. A KMSZ az alapbéresítést támogatja, annak tudatában, ha mindez költségsemleges módon történik, sokat veszítenek a munkavállalók.
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek


Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon