kapubanner for mobile

A dolgozók 88 százaléka részesül idén a cafeteria legalább egy eleméből

Egy felmérésből kiderült, hogy a magyar vállalkozásoknál a dolgozók 88 százaléka részesül legalább egy fajta béren kívüli juttatásból 2018-ban, a megkérdezett munkaadók legnagyob része, több mint 55 százaléka a leggyakrabban adott cafeteria elemnek a helyi bérlet vagy más utazási támogatást, illetve az Erzsébet-utalványt nevezte - írja az MTI.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK GVI) a vállalati konjunktúravizsgálat 2018. júliusi felmérése alapján elemezte a cégek által adott béren kívüli juttatásokat, valamint a munkavállalói mobilitás ösztönzési formáit.

A reprezentatív felmérésben 400 cégvezetőt kérdeztek meg, 300 kis- és középvállalkozást (ahol 20-249 közti a munkavállalók száma) és 100 nagyvállalkozást (ahol több mint 250 ember dolgozik).

A válaszadók 41 százaléka nyújt munkavállalóinak SZÉP-kártyát, 40 százalékuk iskolakezdési támogatást, a megkérdezettek 29 százaléka pedig készpénz formájában biztosít dolgozóinak cafeteria-juttatást. A cégek több, mint 10 százaléka kínál munkavállalóinak egészségpénztári, illetve nyugdíjpénztári hozzájárulást, munkahelyi étkeztetést, illetve ajándékutalványt. A béren kívüli juttatások további típusainak - többek között a diákhitel törlesztés támogatása, a mobilitás célú lakhatási támogatás, illetve az óvoda vagy bölcsőde költségeinek támogatása, valamint a kockázati élet, baleset- vagy betegségbiztosítás - előfordulási aránya a 10 százalékot sem éri el.

A cafeteria elemek alkalmazása elsősorban a közepes- és nagyvállalkozásokra jellemző, ugyanis míg a 20-49 munkavállalót foglalkoztató cégeknek a 74 százaléka nyilatkozta azt, hogy biztosít béren kívüli juttatást, ez az arány az 50-99 embert foglalkoztató cégeknél már 93 százalékra emelkedett. A 100 és 249 közé tehető munkavállalói létszámmal rendelkező cégek 88 százalékánál részesülnek a dolgozók cafeteriában, a 250-nél több dolgozót foglalkoztató nagyvállalatoknál pedig ez az arányszám elérte a 95 százalékot - derül ki az MKIK GVI felméréséből.

Arról is beszámoltak, hogy a külföldi tulajdonhányaddal rendelkező cégek körében elterjedtebbek a béren kívüli juttatások: míg a tisztán magyar tulajdonban lévő vállalkozásoknál a válaszadók 84 százaléka alkalmaz legalább egy cafeteria-típust, addig a külföldi (rész)tulajdonban lévő vállalatoknál ez az arány 94 százalék.

A vállalkozás méretét tekintve pedig megállapították, hogy 2018-ban a nagyvállalatok körében a legelterjedtebb béren kívüli juttatás a SZÉP-kártya, amelyet a cégek 73 százaléka alkalmaz, ezt követi 66 százalékkal a helyi bérlet és az egyéb utazási támogatás, illetve az Erzsébet-utalvány. Azoknál a cégeknél, ahol a munkavállalók száma nem éri el a 250-et, a két legelterjedtebb cafeteria-típus a helyi utazási támogatás, illetve az Erzsébet-utalvány.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek