A dolgozók életkörülményeit javító cafeteria elemekre van szükség
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elutasítja Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke által jegyzett a cafetéria adózási szabályaira vonatkozó törvénymódosítást, amelynek értelmében a munkáltató adómentesen vásárolhat a dolgozóknak sportrendezvényekre szóló belépőt, mert a MaSzSz szerint sokkal inkább a dolgozók életkörülményeit javító cafeteria elemek kedvezményes adózásának visszaállítására van szükség - írja az MTI.
Felidézték, számos szakszervezet azért tüntetett kedden, hogy a kormány ne számolja fel a munkáltatók által nyújtott lakáscélú támogatás, az albérleti hozzájárulás, az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések, illetve a diákhitel törlesztéséhez adható támogatás adómentességét. Mindez ugyanis a szakszervezet szerint nagyjából húszezer munkáltató mintegy kétmillió dolgozója nettó jövedelmének jelentős, évente akár nyolcvan-kilencvenezer forintos csökkenéséhez vezet.
Közölték, Bánki Erik szintén a héten terjesztette be az Országgyűlésnek azt az általa jegyzett törvénymódosítást, amely a cafeteria adózási szabályairól tartalmaz bizonyos - kétségkívül kedvezőnek tűnő - változásokat, de a szakszervezeti szövetség hangsúlyozta, hogy a munkavállalók nem ezt kérték. "Az emberek többségének nem arra van szüksége, hogy a munkáltató adómentesen vásárolhasson a számukra belépőt a sportrendezvényekre, kulturális rendezvényekre, és átvállalhassa akár a könyvtári beiratkozási díjat is" - olvasható a törvénymódosításról alkotott szakszervezeti vélemény a MaSzSz közleményében.
Emlékeztettek, a kormány a béren kívüli juttatások rendszerének átalakításakor törölte egyebek mellett a munkaerő mobilitását, a családok támogatását, illetve az öngondoskodás különböző formáit célzó juttatások adómentességét. Ezek megszüntetése pedig egyértelműen a dolgozók megtartása, az élet- és munkakörülményeik javítása, az egészségmegőrzés és a hosszú távú öngondoskodás ellen hat.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?