A dolgozók majdnem fele elképzelhetőnek tartja, hogy munkahelye öt éven belül feleslegessé válik
A munkavállalók 44%-a vállalná, hogy a munkaadójuk a technológia segítségével ellenőrizze munkateljesítményüket, beleértve a testen hordható eszközöket is, derül ki a PwC globális felméréséből.
Annak tükrében, hogy a világjárvány felgyorsított számos munkaerő-piaci tendenciát, a megkérdezettek 60%-a aggódik amiatt, hogy az automatizálás veszélyezteti a munkahelyeket; 48%-uk úgy véli, hogy a hagyományos foglalkoztatásról a jövőben nem beszélhetünk, 39%-uk pedig valószínűnek tartja, hogy munkahelye öt éven belül feleslegessé válik.
Ugyanakkor a munkavállalók 40%-a szerint digitális készségeik javultak a hosszú lezárás alatt, és azt állítják, hogy továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek majd a képzésre és a készségfejlesztésre. A válaszadók 77%-a kész új készségek elsajátítására vagy a teljes átképzésre, 74 százalékuk pedig személyes felelősségnek tekinti a képzést. Továbbá 80 százalékuk bízik abban, hogy alkalmazkodni tud a munkahelyükön alkalmazott új technológiákhoz; Indiában (69%) és Dél-Afrikában (66%) a megkérdezettek nagy többsége „nagyon bizakodó” e tekintetben.
Ezenkívül a válaszadók közel fele (49%) a vállalkozói készségek fejlesztésére összpontosít, saját vállalkozás indítása érdekében.
A munkavállalók fele arról számol be, hogy az előítéletek miatt kimaradnak képzési vagy karrierlehetőségekből
A felmérés arra is rámutatott, hogy a munkavállalók 50%-a szembesült munkahelyi diszkriminációval, ami hátrányosan érintette előmenetelüket vagy képzésüket. A munkavállalók 13%-a szerint az etnikai hovatartozás miatt estek el lehetőségektől, és 14%-uk tapasztalt nemek közötti hátrányos megkülönböztetést, ami a nőket kétszer nagyobb valószínűséggel érte, mint a férfiakat. A megkérdezettek 13%-a találkozott osztályalapú megkülönböztetéssel, ezen belül leginkább a posztgraduális végzettségűek és a magasabb képesítéssel rendelkezők számoltak be előítéletekről. A fiatalok ugyanolyan valószínűséggel tapasztalnak életkoron alapuló megkülönböztetést, mint az idősebbek.
A felmérés megállapította, hogy a továbbképzési lehetőségek elérhetőségében is vannak különbségek. Míg a posztgraduális végzettségűek 46%-a szerint munkáltatójuk számos lehetőséget kínál számukra digitális készségeik fejlesztésére, addig a középfokú végzettséggel rendelkezők mindössze 28%-a mondja ugyanezt. Az olyan iparágakban, mint a kiskereskedelem vagy a közlekedés, amik leginkább ki vannak téve a diszrupció kockázatának, ez az arány csupán 25%, illetve 20%; míg a bankszektorban 42%.
„A jelenlegi gyakorlatot követve a készségfejlesztés tovább növelheti a társadalmi egyenlőtlenséget, miközben éppen az ellenkezőjét kellene elérnie. A kormányzatoknak és a gazdasági szereplőknek együtt kell működniük, hogy a leginkább veszélyeztetett iparágakban és csoportokban az emberek hozzájussanak a szükséges lehetőségekhez. Az automatizálás és a technológiai fejlődés elkerülhetetlenek, az azonban a mi felelősségünk, hogy ennek negatív hatásait kezeljük” - mondta Major Andrea, a PwC Magyarország cégtársa.
A munkavállalók a jövőben is igényt tartanak a távmunkára
A felmérés szerint a távmunka a lezárásokat követően is fennmarad. A távmunkában dolgozók 72%-a azt állítja, hogy a személyes jelenléten alapuló munkavégzés és a távmunka ötvözését részesíti előnyben, és mindössze 9%-uk szeretne teljes munkaidőben visszatérni hagyományos munkakörnyezetébe. Ez különösen igaz az irodai dolgozókra, a cégtulajdonosokra és az egyéni vállalkozókra, akik a technológia segítségével feladataikat távoli munkavégzés formájában is képesek ellátni. Az otthoni munkavégzésnek azonban nem kell kizárólag a szellemi foglalkozásokra korlátozódnia. A fizikai dolgozók 43%-a, valamint a betanított munkások 45%-a azt állítja, hogy munkájuknak számos olyan eleme van, amelyet távolról is el tudnának végezni.
Az emberek hozzáállása az otthoni munkavégzéshez földrajzi elhelyezkedéstől függően is változik, ami további bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a világjárvány miként növelte a globális digitális szakadékot. A nagyvárosi területek munkavállalói (66%) nagyobb valószínűséggel dolgoznak olyan munkakörben, amely a távmunkát lehetővé teszi, mint a vidéken élők (44%).
A magánélet és a technológia viszonya
Világszerte a munkavállalók 44%-a vállalná, hogy a munkaadójuk a technológia segítségével ellenőrizze munkateljesítményüket, beleértve az érzékelőket és a testen hordható eszközöket, míg 31%-uk ellenezné azt. Addig azonban sokan már nem mennének el, hogy munkáltatóik számára hozzáférést engedjenek személyes adataikhoz. A válaszadók 41%-a nem biztosítana hozzáférést munkáltatója számára személyes adataihoz, például a közösségimédia-profiljához, míg 35%-uk erre is nyitott lenne.
Ha kénytelenek választani, a fiatalok inkább a jövedelem maximalizálására törekednek, mintsem arra, hogy változást érjenek el a világban
A munkavállalók háromnegyede (75%) világszerte azt mondja, hogy olyan szervezetnél szeretne dolgozni, amely pozitívan járul hozzá a társadalomhoz. Ez a preferencia különösen Kínában (87%), Indiában (90%) és Dél-Afrikában (90%) jellemző.
A gazdasági bizonytalanság azonban korlátozza az embereket - különösen a fiatalokat - abban, hogy egy magasztos cél vagy alapelv szolgálatában álló karriert válasszanak. Összességében a megkérdezettek több mint fele (54%) nyilatkozta azt, hogy ha kénytelen lenne választani, akkor inkább olyan munka mellett döntene, amivel a jövedelmét maximalizálhatná, szemben egy olyan munkakörrel, amelyben változást érhet el a világban (46%).
Major Andrea szerint miközben a világ továbbra is egy globális egészségügyi válsággal és gazdasági bizonytalansággal küzd, láthatjuk, hogy a munkavállalók magasabb elvárásokat támasztanak az üzleti szférával szemben, munkáltatóikat arra ösztönözve, hogy pozitívan járuljanak hozzá a társadalomhoz. A PwC cégtársa hozzátette: „A társadalmi hatások középpontba helyezése és a profit maximalizálása nem zárja ki egymást, sőt a társadalmi célok előtérbe helyezése még javíthatja is a vállalkozás sikerességét.”
A PwC 2021. január 26. és február 8. között készíttetett felmérést a lakosság körében 32 517 fő részvételével. A válaszadók között voltak munkavállalók, cégtulajdonosok, szerződéses munkavállalók, diákok, álláskereső munkanélküliek, valamint kényszerszabadságra küldött vagy ideiglenesen elbocsátott dolgozók. A felmérésben az alábbi 19 ország munkavállalói vettek részt: Ausztrália, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, India, Japán, Kuvait, Malajzia, Hollandia, Lengyelország, Katar, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Arab Emírségek, Egyesült Királyság és az Egyesült Államok.
fotó: pexels
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Office Manager 2 hete
- Az olajárak emelkedése miatt visszatérhet a tömeges home office? 2 hete
- Okostelefon-függőség: miért kezd el a világ visszatérni a "buta" telefonokhoz? 3 hete
- Törvénybe írják a heti két nap home office-t – sok dolgozó élete változhat meg 1 hónapja
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 1 hónapja
- Még nem kell kidobni a melegítőt: a Z-generációs vezetők visszahozzák a home office-t 1 hónapja
- Elektronikus aláírás cégeknek: a beszkennelt aláírás és dokumentumkezelés csapdái 1 hónapja
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 2 hónapja
- Home office a börtönből? Rabok dolgoznak távmunkában techcégeknek 2 hónapja
- Raktártól a recepcióig: itt volt a legnagyobb munkaerőhiány 2025-ben 2 hónapja
- Kötelező AI-használat? A nagyvállalatok most jöttek rá, miért nem ez a megoldás 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?