kapubanner for mobile

A Duna Aréna építésének reklámfilmje hemzseg a munkavédelmi bakiktól

Hemzseg a munkavédelmi szabálytalanságoktól a budapesti vizes világbajnokságnak otthont adó Duna Aréna építését reklámozó rövid film. A több mint 40 milliárdba fájó építkezést 2 percben bemutató anyagban több furcsaság van, köztük életveszélyes megoldás is. Érdekes, hogy miközben 2017-ben emelkedett a halállal végződő munkabalesetek száma, a kivitelező Market Építő Zrt. kifejezetten veszélyes megoldásokkal hirdeti magát. Sőt, ezért a munkáért dicséretet kapott. A Magyar Mérnöki Kamara többek közt azért ítélt oda díjat számára, mert az aréna építése megfelelt minden munkavédelmi előírásnak.

Életveszélyes magasságban repül két munkás, térdnaciban flexeznek, bográcsban melegítenek valamit, feledve közben elég lényeges tűzvédelmi ismereteket. Az pedig inkább szánalmas, ahogy baseballsapkára ültetett védőisakban térdepelnek. Érthetetlen, hogy a Duna Aréna kivitelezője, a Market Építő Zrt. miért nem mutatta meg egy munkavédelmisnek ezt a filmet, aki biztosan kiszúrta volna, mi benne a ciki, mielőtt kiteszik a YouTube-ra. Mi megtettük.

Duna Aréna daru


Erre kosaras megoldást alkalmazhattak volna, ha becsülnék a biztonsági előírásokat, de ki figyel erre, miközben 2017-ben emelkedett a munkahelyi halálesetek száma?

A rutinos munkavédelmi szakértő szerint itt legalább négy ember a hunyó: a munkavezető megengedte, a darukezelő felemelte és a két munkás, aki bevállalta.

Duna Aréna flex


Duna Aréna bogracs


Duna Aréna simogatás


Munkavédelmi szakértőnk elmondta, hogy egy ekkora építkezésen annyian dolgoznak, hogy nem lehet mindenki mellé felügyelőt állítani, és ezek a jelenetek sem egyértelműen bizonyítják azt, hogy minden munkavédelmi szabályt áthágtak volna. Inkább azt furcsállta, hogy lazán kitették a filmet. A Market Építőnek lehetett volna annyi belátása, hogy ellenőrizteti egy hozzáértő emberrel.

Persze, a szakértő jó szándéka és kolegalitása mellett nem nézhetünk félre: akkora öngólt zúztak, amitől leesett az állunk.


Díjat kaptak, pedig nem feleletek meg minden munkavédelmi előírásnak



2017 január végén, a Mérnökbálon adták át a Tierney Clark plakettet a Duna Aréna mérnöki tervezéséért és megvalósulásáért - írja honlapján a Market Építő Zrt.

A díjat a brit Institution of Civil Engineers, a Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetsége adja. A Market Építő összefoglalója szerint "a bíráló bizottság megkülönböztetett figyelmet fordított díj odaítélésekor annak, hogy a pályamű megfeleljen az építési célnak, esztétikus legyen, valamint a tervezés és kivitelezés során racionális legyen az anyag- és munkaerő gazdálkodás. További fontos szempont, hogy a versenyben induló projekt megfeleljen minden munka- és egészségvédelmi előírásnak, lehetőleg innovatív és környezetbarát technológiákat alkalmazzon, illetve magas minőségben valósítsa meg az elképzeléseket."

Sajnálatos, hogy a bíráló bizottság ebből a reklámfilmből éppen ellenkező megállapításra juthat: vagyis a Duna Aréna éptíkezése biztosan NEM felelet meg minden munkavédelmi előírásnak.

A felvétel amúgy nem tekinthető bizonyítéknak, mert nem rendőr vagy munkaügyi felügyelő készítette, csupán egy magánvideó. Akkor számítana bizonyítéknak, ha például nem ússzák meg ép bőrrel a daruval felemelt építőmunkások, bár valószínűbb, hogy akkor sose láttuk volna ezt a lélegzetelállító felvételt.
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Újabb vádak a Gödi Samsung-üzemnél: alvállalkozók dolgozóit is rákkeltő anyag érhette

Laboreredmények szerint rákkeltő nikkelnek lehettek kitéve nemcsak a saját állomány, hanem alvállalkozók dolgozói is a Samsung SDI gödi üzemében.... Teljes cikk

Mérgezett dolgozók, titkos adatgyűjtés: mi történt valójában a gödi Samsungnál?

A Telex oknyomozó cikke szerint a gödi Samsung-gyárban súlyos munkavédelmi kockázatok merültek fel: egyes mérések a határérték többszázszorosát... Teljes cikk

Életveszélyben a jegyvizsgálók? Döbbenetes támadások a MÁV és a Volán járatain

2025-ben 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti közlekedésben szolgálatot teljesítő dolgozókat - közölte a MÁV-csoport vasárnap közleményben. Teljes cikk