Nőtt a munkabalesetek száma 2017 első negyedévében

Enyhén nőtt a munkabalesetek száma az év első három hónapjában: 4646-an váltak baleset miatt három napnál hosszabb időre munkaképtelenné, míg az előző év azonos időszakában 4633-an, miközben a halálos kimenetelű munkabalesetek száma jelentősen, a 2016 első negyedévében mért 16-ról 22-re emelkedett - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának jelentésében.

Az ágazatok közül a gépipar volt a leginkább balesetveszélyes: a január-márciusi időszakban itt 950 munkabaleset történt. A feldolgozóiparban 833, a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén dolgozók körében pedig 626 esetet regisztráltak, utóbbiak közül 7 halálos kimenetelű volt. A mezőgazdaságban és az építőiparban 144, illetve 136 munkabaleset történt az év első három hónapjában, ezek közül 5, illetve 4 volt halálos kimenetelű.

A legtöbb, 765 baleset Budapesten történt, majd Fejér megye következik a sorban 364 és Borsod-Abaúj-Zemplén megye 327 balesettel. A legkevesebb baleset Tolna és Nógrád megyében fordult elő, 76, illetve 82.

A balesetek közül több mint 1600 a 250 munkavállalónál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál fordult elő.

A leginkább érintett korcsoport a 45-54 éveseké, a 4646 munkabalesetből 1157 ehhez a korosztályhoz köthető.
leti szervek az év első negyedévében több mint 24 millió forint munkavédelmi és 70 ezer forint eljárási bírságot szabtak ki - ismerteti a jelentés.
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkahelyi baleset: mit kell tennie a dolgozónak és a munkáltatónak?

Egy munkahelyi baleset nemcsak váratlan, de komoly következményekkel is járhat a dolgozó egészsége és megélhetése szempontjából. Éppen ezért... Teljes cikk

Sokkoló adat: a halálos munkabalesetek negyede nem is munkahelyen történik

A legfrissebb uniós adatok szerint 2023-ban a halálos munkabalesetek negyede nem gyárakban, nem építkezéseken, hanem közterületen történt. Az EU-ban... Teljes cikk

Krízisben a szakma: kimerültek és kiégettek a HR szakemberek

Súlyos mentális válságban a HR szakma. A magyar HR szakemberek több mint fele (58%) gyakran vagy állandóan kimerült, minden harmadik HR-es (36,6%)... Teljes cikk