kapubanner for mobile
OMMF 

A felét sem fizetik be a munkaügyi bírságoknak

A munkaügyi bírságoknak csak a töredékét fizetik be a cégek, ráadásul gyakran előfordul az is, hogy a vállalkozók ellehetetlenítik az ellenőrzést - derül ki a Világgazdaság cikkéből.

A munkaügyi felügyelők a lapnak arról számoltak be: a cégek sokszor megtagadják az együttműködést az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséggel, sőt olyan is előfordult már, hogy a telephelyről kiutasították a felügyelőt. Ezzel azonban csak saját helyzetükön rontanak. A hatóság ugyanis nem adja fel: újabb razziát rendel el, viszont ekkor már valamelyik rendészeti erő - határőrség, rendőrség, VPOP - segítségével.

Sokszor ez sem segít. Bizonyos cégek ugyanis vagy fellebbeznek vagy egész egyszerűen nem fizetik be a rájuk kirótt bírságot. Tavaly például hiába szabott ki az OMMF 7,2 milliárd forint büntetést a hazai munkaadókra, a vállalatok ennek még a felét sem fizették ki: mindössze hárommilliárd érkezett meg a kasszába. Az idei helyzet sem jobb. Az első három hónap alatt 1,7 milliárd forintra szankcionálták a munkaügyi felügyelők a cégeket, ám ebből eddig csak 534 millió folyt be - számol be a lap.


  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Újabb vádak a Gödi Samsung-üzemnél: alvállalkozók dolgozóit is rákkeltő anyag érhette

Laboreredmények szerint rákkeltő nikkelnek lehettek kitéve nemcsak a saját állomány, hanem alvállalkozók dolgozói is a Samsung SDI gödi üzemében.... Teljes cikk

Mérgezett dolgozók, titkos adatgyűjtés: mi történt valójában a gödi Samsungnál?

A Telex oknyomozó cikke szerint a gödi Samsung-gyárban súlyos munkavédelmi kockázatok merültek fel: egyes mérések a határérték többszázszorosát... Teljes cikk

Életveszélyben a jegyvizsgálók? Döbbenetes támadások a MÁV és a Volán járatain

2025-ben 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti közlekedésben szolgálatot teljesítő dolgozókat - közölte a MÁV-csoport vasárnap közleményben. Teljes cikk