A FELNŐTTKÉPZÉS NEM ÁLLT LE, CSAK ÁTALAKULT

A SALDO egy szakmai közösség is, nem csak 4 fal és egy iskolapad

Interjú Szilágyi Szabolccsal, a SALDO Zrt. felnőttképzési igazgatójával

Hogyan látja, mi indokolta az OKJ rendszer gyökeres átalakítását?
Meglátásom szerint az OKJ átalakítására azért volt szükség, mert az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) érvényét vesztette. Nem tudta már kifejezni és közvetíteni azokat a valós igényeket, amelyre a piacnak szüksége volt és sok esetben nem volt már egyértelmű, hogy megszerzett képesítéssel valójában milyen munkakört lehet ellátni, lehete e adott személyt egy teljes munkakörre alkalmazni, vagy csak részfeladatok ellátására képes. Bizonyos szakmák szét voltak szabdalva, amit a munkaerőpiac már nem tudott lekövetni. Meggyőződésem, hogy ideje volt a frissítésnek. Épp ezért jött létre az új szakmai jegyzék, mely már csak 174 alapszakmát tartalmaz és jelentős mértékben reagál azokra a munkaerőpiaci kihívásokra, amelyek az elmúlt időszakban jelentkeztek. Ugyan a képesítések nagy részét iskolarendszerben lehet majd csak megszerezni - ami lassíthatja az átképzéseket -, de azt gondolom, hogy ez egy új rendszer, amely idővel kiforrja majd magát és még közelebb viszi az oktatást és tudást a valós munkaerőpiaci igényekhez.

Az átalakulóban lévő OKJ rendszer mennyiben érintette a SALDO Zrt. oktatási portfólióját?
Az új szakmai jegyzék megjelenésével a kezdeti bizonytalanságot fölváltotta egyfajta nyugalmi állapot. A korábbi pénzügyi ágazati szakterületen megszerezhető képesítések döntő része - amelyekben a Saldo Zrt. is jelentős számban képzett szakembereket - megmaradt. Gondolok itt arra, hogy a jövőben iskolarendszeren kívül a felnőttképzésben oktatható maradt az adószaktanácsadó, a vállalkozási és államháztartási mérlegképes könyvelő, a Munkaerőgazdálkodási és a TB ügyintéző. Ezek azok a szakképesítések, amelyek iránt korábban is - és várhatóan az új képzési rendszerben is - óriási lesz az érdeklődés.

A SALDO Zrt. oktatási tevékenységének eredményessége számokban kifejezhető?
A Saldo Zrt. oktatási tevékenységét jelenleg Budapestre és Pest megyére fókuszálja. Számunkra természetesen fontosak a képzéseinken résztvevők létszáma, ám legalább ennyire kiemelten figyelünk az oktatás minőségére, a tudásanyag frissességére és folyamatos aktualizálására, a nálunk köttetett emberi és szakmai kapcsolatokra. A SALDO egy szakmai közösség is, nem csak 4 fal és egy iskolapad. Aki nálunk szerez végzettségét, belekerülhet egy körforgásba, ami akár új utakat és karrierlehetőséget is jelenthet számára. Ami a számokat illeti: az elmúlt két évben bérügyintéző és társadalombiztosítási ügyintéző részszakképesítések tekintetében közel 300 embert végzett nálunk és adótanácsadóként szintén 300 fő. Vállalkozás mérlegképes könyvelő esetében 100 körül mozog a képesítést szerzők száma. Amire viszont nagyon büszkék vagyunk, hogy az adózást érintő képzési terület „király” kategóriájában - az okleveles adószakértői képzésben - minden évben tudtunk csoportot indítani, összesen 90 fővel.

Melyek a legfőbb zászlóshajói a SALDO Zrt. felnőttképzésének?
Elsőként mindenképp az adótanácsadó képzést említem, már csak azért is, mert a SALDO meghatározó profilja épp a professzionális adótanácsadás piaci, állami és nonprofit szervezeteknek. Emellett nagyon keresett képzésünk a bér-és társadalombiztosítási ügyintéző, a vállalkozási mérlegképes könyvelő, az okleveles forgalmiadó -szakértő, nemzetközi és jövedelemadó - szakértő képzéseink.

Az elmúlt 1 év sajnálatosan a COVID jegyében telt. Sikerült rugalmasan alkalmazkodni a felnőttképzésnek ehhez a komoly kihíváshoz?
A COVID nem csak a különböző szakmai előadások miatt állította cégünket kihívások elé. Amikor begyűrűzött közel egy éve a világjárvány, akkor a SALDO Zrt. menedzsmentje azonnali lépéseket tett: áttelepítette a teljes képzési rendszert az online térbe és széles körűen elkezdett alkalmazni egy olyan internet alapú oktatási platformot, ami a hallgatói és oktatói visszajelzések alapján is bizonyított. Hasonlóan jól vizsgáztunk mi magunk is a kreditpontos képzések tekintetében, ugyanis sikerült a bonyolult és összetett adminisztrációs kihívásokat teljesítenünk mind magunk számára, mind a képzésben résztvevők számára. A megoldás minden tekintetben 21. századinak tekinthető, minden elvárásnak megfeleltethető.
Ám a zökkenőmentes átváltás sem tudja pótolni a személyes találkozásokat, így a jövőben hibrid rendszert szeretnénk kialakítani, így lesz lehetőség a személyes kapcsolatépítésre és az online tér nyújtotta kényelemre és rugalmasságra is. Így ki tudjuk szolgálni a SALDO tagságot és a piacról folyamatosan érkező új piaci ügyfeleket is.

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek