A fiataloknak a fizetés, az idősebbeknek a biztonság a fontosabb
A legtöbbet a 40 körüli munkavállalók keresik, a legkevesebbre az 55 év felettiek és a pályakezdők számíthatnak. A fiatal álláskeresőknek fontosabb a pénz - áll Workania kutatásában.
A képzeletbeli dobogó második fokán a 25-34 évesek vannak havi 315 ezer forintos bérrel, míg a 45-54 évesek átlagosan 300 ezer forintot vihetnek haza. Őket messze lemaradva követi a munkaerőpiac két legveszélyeztetettebb korcsoportja, az 55 év feletti munkavállalók, illetve a 25 év alatti fiatalok. Az előbbi csoport várható fizetése bruttó 250 ezer forint, az utóbbié pedig 210 ezer.
A felmérésből jól látszik, hogy a pályakezdők a tapasztalatlanságuk miatt, az idősebb dolgozók pedig a korukat érintő megkülönböztetés miatt kerülnek hátrányos helyzetbe.
Vannak azonban olyan területek, ahol mindkét korcsoport előnyöket élvezhet. A pályakezdőket örömmel vadásszák le például az informatikai, mérnöki cégek nem csak állásbörzéken, hanem különböző gyakornoki programokon keresztül is. A szakmunkások körében pedig akkora a hiány, hogy az iskolából kikerült fiatalokra és a tapasztalt szakemberekre is hamar lecsapnak a munkaerő-közvetítő cégek. De nem csak a diplomásoknak és szakmunkásoknak vannak lehetőségeik. Nagy a munkaerőhiány a kiskereskedelemben is - áll a kutatásban.
„Két célcsoport jelenti a megoldást számunkra: a pályakezdők és az ötven feletti álláskeresők” - vázolta fel a Fülep István, a Lipóti Pékség franchise partnere. - „Azoknak a középiskolát végzett fiataloknak, akik nem rendelkeznek szakképesítéssel és nem is tanulnak tovább, biztos megoldást jelenthet az eladói munka. Sok idősebb álláskereső pedig úgy érzi, kiszorult a munkaerőpiacról, de a cégünk alkalmaz ötven feletti eladókat is” - tette hozzá.
A két generációnak más-más fontos: a fiataloknak jobban számít a fizetés nagysága, az idősebbeknek pedig a biztonságérzet.
Ezt támasztja alá az is, hogy a 18-24 éves korosztály az egyedüli, amelyben az álláskeresők többet kérnek, mint amennyit ténylegesen kaphatnának: a Workania.hu adatbázisába feltöltött önéletrajzokban megadott fizetési elvárások elemzése alapján kiderült, hogy minden korcsoport harmadával kevesebbet kér, mint a reális keresetek átlaga. Ez alól egyedül a legfiatalabb generáció kivételt, ugyanis átlagosan 250 ezer forintot szeretne keresni, vagyis közel 20 százalékkal többet, mint a korcsoport átlagfizetése.
„Egy közös van azonban a két generációban:elvárja, hogy megbecsüljék. A fizetés mellett ez nagyon sokat számít, és mi családi vállalkozásként erre oda is figyelünk” - mondta Fülep.
A Lipóti Pékség novemberben két új bolttal bővíti a hálózatát a budapesti Etele téren, így a fiatal és az idősebb generáció jelentkezését is várják - olvasható a Workania közleményében.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Mindenkit érint, és már szinte nincs cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. Bár a jelentéstételi kötelezettség hatálybalépésig... Teljes cikk
A nemzetközi vállalatok magyarországi leányvállalatai az elmúlt években egyre gyakrabban alkalmaztak vállalaton belüli áthelyezéssel... Teljes cikk
2026 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 725 500, a nettó átlagkereset 509 200 forint volt - jelentette... Teljes cikk
- Mekkora hitelre elég az átlag és a mediánfizetés jelenleg? 2 hete
- Miért maradnak a munkavállalók a Tescónál? Interjú Túróczi Norbert HR igazgatóval 2 hete
- 725 ezer forint az átlagbér – de a valóság ennél árnyaltabb 2 hete
- Optimistábbak a magyar cégek, mégsem jön a béremelés 2 hete
- Kamu állás, valódi fizetés: lebukott a fideszes polgármester 2 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 hete
- 4 hónapja nem kaptak fizetést – most éhségsztrájkba kezdenek a magyar vegyi üzem dolgozói 2 hete
- Nem akartak bejárni a dolgozók – most pénzt kapnak érte, és megfordult a trend 2 hete
- Véletlenül brutális fizetést kapott – nem adta vissza, letartóztatták 3 hete
- Kevesebbet keres, mint egy átlagos dolgozó – mégis ő a világ egyik leggazdagabbja 3 hete
- Napi 3 millió kérdést tesznek fel a ChatGPT-nek a fizetésekről 3 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?