A hallgatói sikerességet támogató program indul a Szegedi Tudományegyetemen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA 2022-2023-as tanévtől az SZTE hallgatóinak semmilyen pluszkiadással nem kell számolniuk tanulmányaik során, emellett új kollégiumi férőhelyek kialakítását, bérlését tervezik az intézmény vezetői.
A hallgatók lakhatását segítő ösztöndíjakról, az ügyintézési díjak elengedéséről, a kollégiumi elhelyezés javításáról és a férőhelyek bővítéséről, valamint a tanrendváltozásról szóló megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezetése, a hallgatói önkormányzat és az intézményt fenntartó alapítvány csütörtökön - tájékoztatta az SZTE közkapcsolati igazgatósága az MTI-t. A
A megállapodás értelmében az alapítvány idén 200 millió forint kiegészítő forrást biztosít a hallgatói lakhatási és sikerességi ösztöndíjak bővítéséhez. A 2022-2023-as tanévtől megszűnnek a késedelmes ügyintézésért fizetendő, valamint a tanulmányi kötelezettség teljesítésével kapcsolatos díjak, például a kredittúllépési, a tárgyújrafelvételi vagy az utóvizsgadíj. Így az SZTE-n a jövőben, más hazai felsőoktatási intézménnyel ellentétben, a hallgatóknak semmilyen pluszkiadással nem kell számolniuk tanulmányaik során - írták. A szabályzat módosításával könnyebbé válik a hallgatók kollégiumok közti átjelentkezése, és hatékonyabb lesz az intézmények működtetése. Program indul a kollégiumok felújítására, továbbá új kollégiumi férőhelyek kialakítását, bérlését tervezik.
A tanulmányi és vizsgaszabályzat felülvizsgálata után bekerülnek a távolléti oktatás hallgatók által elismert eredményei a nappali oktatásba, korszerűbb lesz a kreditátvitel, így egyszerűbbé válik az EUGLOH - Európai Egyetemi Szövetségben vagy a Coursera for SZTE programban teljesített kurzusok beszámítása a tanulmányokba. Javítják a szakok közti átjárhatóságot, és tovább bővítik a lemorzsolódást csökkentő intézkedéseket. Fendler Judit kancellár reményét fejezte ki, hogy jövő márciustól újabb kétszáz, első kategóriás férőhellyel bővül az intézmény kollégiumi kapacitása. Úgy fogalmazott, az infrastrukturális fejlesztések célja, hogy minél több fiatal menjen az SZTE-re tanulni, és minél jobban érezzék ott magukat.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?