A hétfő reggel nálam vasárnap este kezdődik - egy nap a Citi HR-igazgatójával
Miközben átgondoltam, hogy miként is telik a napom, arra jöttem rá, hogy a 15 évnyi, felsővezetőként eltöltött időszakom alatt külön rítusokat és menetrendeket alakítottam ki. Úgy látszik, nem hiába a sok időgazdálkodási és hatékonysági tréning, no meg a gyereknevelési „tudomány”, ezek mind beépültek az életembe gyakorlati szinten.
Először is, a hétfői napom fura módon, már előző este kezdődik azzal, hogy olyan este 10 óra magasságában ránézek az e-mailjeimre. Ha van valami sürgős, azt megválaszolom és átgondolom a következő nap családi és munkahelyi logisztikai feladatait. Óriási szerencsém, hogy a férjem ebben maximálisan támogat, és azon túl, hogy a Lili lányom körüli teendőket délután átvállalja, vagyis ezeket a feladatokat teljesen leveszi a vállamról, még szükség szerint nekem is segít, így napközben teljes egészében a munkámra fókuszálhatok.
Este 10:00 óra körül előkészítem Lili másnapi iskolai dolgait és elemózsiáját – speciális étrendje miatt az iskola ezt nem tudja megoldani, de legalább tudom, hogy mit eszik. Sok anyukának lehet ez a mottója és a vigasza miközben igyekszik az uzsonnás táskát friss és vitaminokban dús dolgokkal telepakolni. OK, ma jelly bean is van benne, a Mikulás hozta. Közben az én másnapi dobozkáimat is összerakom, főként hogy a hétvégén mindig előre főzök pár napra.
6:10 – ébresztő. Nehezen kelek, így percenként szól az ébresztő. Gyorsan végigpörgetem az e-maileket, hogy nyugodtan készülődjek ezután.
6:30 – konyhában, a kis reggeli rituálém, az elmaradhatatlan zöld tea, az aznapi ételcsomagok összekészítése, mindeközben már hangolódok a világra a reggeli hírműsorokkal. Készülődés.
7:00 – ébresztem Lilit. Nálunk a reggel komótosan, nyugodtan indul. Mindenki a saját tempójában készül. Cicák megetetése, majd rajt.
7:25 – indulás iskolába, közben átbeszéljük milyen lesz a nap, kinek mennyire nehéz, és mihez szurkoljunk a másiknak.
7:40 – iskola pipa, indulás, ma pont az Aréna Cornerbe. A kocsiban mindig zenét hallgatok, ez kell ahhoz, hogy a dugóban araszolva mégiscsak töltődhessek.
8:50 – érkezés – igen, a hétfő reggel elég sportos. A HR szobába érkezek, ahol a Mikulás történéseit a joghurtom kanalazása közben megbeszéljük. Majd indul az e-mailezés.
9:30 – a szokásos hétfő reggeli vezetői megbeszélés, a Citibank felsővezetőivel11:00 – rövid HR szakmai konferenciahívás egy másik országgal – szervezeti kérdésről
11:30 – „HR committee” megbeszélés. Már nagyon várom. Ez egy olyan fórum, ahol a HR-es témákról beszélgetünk a vezetőkkel, a mai téma pedig a sokszínűség jegyében telt, így a diverzitás csoportjaink is csatlakoztak, hogy beszámoljanak az elmúlt időszak legfőbb eredményeiről. Külön büszkék vagyunk arra, hogy a Citi Magyarországot az idei Családbarát Vállalat versenyprogram díjazottjai közé választották, illetve Fogyatékosságbarát Munkahely díjat is kaptunk.
13:00 – megbeszélés egy stylisttal. Az újonnan bevezetett öltözködési kódexünket szeretnénk életközelivé, az Y-generáció számára érdekessé tenni.
13:30 - e-mailezés, doboz ebéd. Tudom, nem a legjobb munka közben enni, de sajnos ritkán fér bele a kinti ebéd, így például péntekenként egy munkaebéd keretén belül beszéljük meg az adott hét aktualitásait.
Tatár-Kiss Klára sokat tanult az időgazdálkodásról a gyerekeitől14:00 - régiós HR igazgató konferenciahívás – az éves tervezési ciklus jegyében
15:00 - már egy külsős helyszínen vagyok, egy nagyon érdekes téma foglalkoztat a coaching témájában, így igyekszem minden lehetőséget feltérképezni a jövő évi stratégiánkhoz
16:30 - még egy gyors konferenciahívás – kiválasztás témában, egy új munkatársat keresünk éppen a csapatba, így a kiválasztásért felelős kolléganőim osztják meg velem az újabb interjútapasztalataikat
18:00 - hazaérek, majd itt következik egy szűk óra, amikor átbeszéljük a napi történéseket az iskolában, mi volt a dogákkal és legfőképpen a röpdogákkal, egyébként pedig milyen az élet az iskolában.
18:55 elrohanok egy gyors tánc/torna edzésre, szerencsére itt van a közelünkben a sarkon, ahonnan 8 után néhány perccel már haza is érek. Átadom magam a családnak, Lilivel éppen itt ülünk együtt, és míg ő házi feladatot ír, addig én éppen a napomat vetem papírra, egymás mellett szorgoskodunk, figyelve a másikra. Utána a szokásos, iskolatáska pakolás, vacsora (tejbegríz) és csacsogás, főként fürdés után hármasban, amikor elmondjuk az aznapi jó és esetleg kevésbé jó dolgainkat egymásnak, fáradtan ugyan, de nagyon lelkesen. Nagyon klassz kis része ez a napi rítusainknak. Majd este 10 körül telefon a szülőknek, hogy minden rendben van-e, majd elcsendesedik a ház, olvasás, netezés, tévézés vagy egyik sem, és kezdünk mindent elölről, készülés másnapra. Jut eszembe, ma este kell megrendelnem a hétvégi nagybevásárlást, egy jó ideje online rendelek, hogy ezzel is több idő jusson a családra és magunkra.
A napjainkat átszövik a mindennapi rítusok, ami nagy segítség a mai rohanó életünkben. Ma kaptam – talán nem véletlen – egy nagyon kedves ismerősömtől egy bögrét az alábbi felirattal: „A munka meg fog várni, amíg megmutatod a szivárványt a gyereknek, de a szivárvány nem vár addig, amíg végzel a munkával.”
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Vajon milyen trendek határozzák meg a HR-t 2026-ban? Nem meglepő, hogy a listát az AI transzformáció vezeti, valamint ehhez kapcsolódva a munkavégzés... Teljes cikk
Továbbra sincs a HR stratégiai szerepben a legtöbb cégnél, inkább végrehajtó. Önelégült, szakmai kábaság terjed. Hiányzik a szakmai vita,... Teljes cikk
Kulcsfontosságú lesz az érzelmi intelligencia vezetői és csapatszinten egyaránt, valamint tovább bővítik a többnyelvű e-learning rendszert a... Teljes cikk
- Új HR vezető az Arvalnál 3 hete
- A hó, mint tükör 4 hete
- Meglepő bértoplista: ezek a szakmák fizettek a legjobban Magyarországon 4 hete
- Sikervakságban szenved a HR szakma 1 hónapja
- Új működés, új vezetői kompetenciák 2026-ban - interjú Fészki-Fehér Katalinnal, a Waberer’s Cégcsoport HR igazgatójával 1 hónapja
- Ez a készség lesz a legfontosabb a HR-ben 2026-ban - interjú Nagy-Jakab Andreával 1 hónapja
- A jövő az ember és az AI együttműködéséről szól - így látta az évet Bánhidi Eszter, a Sanofi HR vezetője 1 hónapja
- Mit nem oldott meg az AI 2025-ben? A HR-vezetők egyik legnagyobb tanulsága 1 hónapja
- Elbocsátottak karácsony előtt? Nem vagy egyedül. 2 hónapja
- A csókkamera romba döntötte az életét: reménytelenül keres állást a HR igazgató 2 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Torma Barbara 2 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig