kapubanner for mobile

A készpénz-cafeteria felválthatja a borítékban adott kiegészítő bért

Örülnek a kis-és középvállalkozások a nyár elején elfogadott új cafeteriaszabályoknak. A VOSZ szerint a munkabért terhelő adók és járulékok csökkentésére is szükség van, azért, hogy a kkv-k közép-európai szintű béreket tudjanak fizetni alkalmazottaiknak – írja az uzletresz.hu.

images

Jól jön a kormány segítsége, amivel a munkavállalók több százezres tömege jut a minimálbér felett, további adózott jövedelemhez – mondta Gazsi Attila a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A munkavállalók elvándorlása, a hiányszakmák növekvő száma és ezzel együtt keletkező társadalmi elvárás is mind a bérek jelentős emelését vetítik előre. A vállalkozások növekedését, de működését is veszélyeztetik ezek a problémák - közölte a VOSZ elnökhelyettese.

Nyár elején a kormány megszavazta az új cafeteriaszabályokat. Nyár elején a kormány megszavazta az új cafeteriaszabályokat. Vagyis a béren kívüli juttatásból 100 ezer forintot készpénzben adómentesen adhat a munkáltató, a többit Szép-kártyára utalhatja. Bejött egy új elem is, megteremtették, hogy a preventív, szűrő jellegű egészségügyi vizsgálatok költségét a munkáltató elszámolhassa adómentesen.

A készpénz-cafeteriának a VOSZ nagyon örül, hiszen a kis-és középvállalkozások egyedül nem tudják megoldani a feszítő bérigényt, a döntéshozók aktív segítsége elkerülhetetlen.

A feketegazdaság további visszaszorításában is fontos szerepet játszhat az új cafeteriaszabályozás, ugyanis a kis és középvállalkozások bérfizetési rendszerében gyakorta megjelenik a borítékban adott „kiegészítő” bér – mondta Gazsi Attila. Ha a kkv-k valóban 100 ezer forintot adómentesen adhatnak a munkavállalóiknak, akkor nem lesz értelme kockáztatni, így a vállalkozó és a munkavállaló is jól jár.

Szépséghibája a kidolgozott rendszernek, hogy a cafeteriaelem után nem jár nyugdíj - mondta a VOSZ elnökhelyettese.

uzletresz.hu
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek