A legkeresettebb szakma Európában
63 ezer bolti eladó keresnek az Eures adatai szerint, ez jóval több, mint a korábbi években. Jelenleg ez a legkeresettebb foglalkozás Európában - írja a blokkk.com
Az EURES, az Európai Foglalkoztatási Mobilitási Szolgálat állásportálján egyre több az üres eladói pozíció. Ezen az oldalon főleg azok a kereskedők, boltok, áruházak keresnek munkaerőt, akik az országhatáraikon túlról is fogadnak munkavállalókat - írja az oldal.
A portálon meghirdetett álláshelyek száma 2,5 millió, ezen belül a boltokban, különféle áruhelyeken több mint hetvenezer embert keresnek, az eladók mellett például pénztárosokat, vagy éppen piaci árusokat is. Ez éppen a fele a magyar bolti kiskereskedelemben dolgozó fizikai alkalmazottak létszámának. Ez tehát nem az összes üres álláshely, de azért így is tekintélyes szám. A munkaerőhiány az uniós országok jelentős körét nyomasztja és ebben a kereskedelem sem kivétel.
Az oldal szerint míg 2015-ben 36 ezer eladót kerestek az európai kereskedők, 2016-ban már 48 ezret. Tekintélyes növekedés a 2017-es 63 ezer fős adat. A listavezető Németország, ahol 36 ezer boltos álláshelyet hirdetnek jelenleg. A második az Egyesült Királyság, majd Franciaország, Ausztria és Belgium.
Kelet-európai boltosok is hirdetnek álláslehetőségeket a portálon, ha nem is sokat. Az öt legnagyobb kelet-európai hirdető ország, akik a kisebb bérezési lehetőségek miatt visszafogottabbak, a következők: első Lengyelország, majd a Cseh Köztársaság, Magyarország, Románia és Bulgária.
Az EURES szerint egyébként Európában a tíz legkeresettebb szakma közül a bolti eladó. A sorrend következő: beosztott bolti eladó, mezőgazdasági és ipari-gépszerelők- és karbantartók, kamion- és teherautósofőrök, ápolók, máshová nem sorolható képesítést nem igénylő ipari foglalkozásúak, készletnyilvántartók, felszolgálók, fémmegmunkálógép-beállítók- és üzemeltetők, kereskedelmi értékesítők, gépjárműszerelők- éskarbantartók.
blokkk.com

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?