A legtöbb helyen csökkennek a reálkeresetek
Változatos képet mutatnak a helyi bértárgyalások. Akadnak munkahelyek, ahol a konjunktúra lehetővé teszi az elmúlt két év elmaradásainak pótlását is, de a legtöbb munkáltató épp csak az adórendszer miatti korrekciót képes megadni, a reálkereset-vesztést nem tudja ellensúlyozni.
Megint akad 13. havi bér
A jelentősebb emeléseket a járműgyártásban és az elektronikai ágazatban érték el - utóbbiban komoly munkaerő-keresletet is tapasztaltak a szakszervezetek, mivel a cégek kezdik visszaállítani a korábbi állományukat -, valamint ott, ahol a válság után lassan helyreáll a régi munkarend a csökkentett munkaidő helyett (ezeknél gyakran pótolják az elmúlt két év elmaradt fizetésemeléseit is). Tapasztalataink szerint egyre több helyen sikerül megállapodni negyedéves év végi juttatásokról, bónuszokról, sőt akadt, ahol 13. havi bérről is - mondta az alelnök, hozzátéve: a tagoknak évi 200-300 ezer forint közötti cafeteriakeretük van, és idén ennek adóterheit is nagyrészt átvállalta a munkaadó. Mivel a Széchenyi pihenőkártyáról csak a napokban született meg a kormányhatározat, ezért azt még nem kínálták fel a munkaadók, és a csúszás miatt várhatóan ebben az évben már inkább maradnak a jól bevált üdülési csekkes megoldás mellett - mondta Balogh Lívia.
Változatos egyezségek
Ahol vannak megállapodások, ott többnyire csak a 300 ezer forint alatti keresetűek tavalyi nettójának szinten tartásáról szóló egyezségek születtek, és széles, 0-11 százalékos sávban szóródnak az emelések - számolt be lapunknak Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke.
Több helyütt is úgy indultak az egyeztetések, hogy a munkaadók csak elbocsátások mellett vállalták volna a jelentősebb béremelést.
- A BKV-nál 5,5 százalékkal növelik a 250 ezer alatt keresők bérét, 300 ezerig pedig minimum 3,5 százalékos, az szja-változás függvényében meghatározott béremelésről állapodtak meg a felek, míg 300 ezer fölött nincs idén emelés.
- A MÁV-csoportnál a 300 ezer alatt keresők fizetését 3,5 százalékkal növelik 2011-ben.
- A Molnál minden dolgozó fizetése 4 százalékkal emelkedik, ott azonban jóval a másutt megszokott 200-300 ezer forintos éves cafeteriakeret fölött vannak a béren kívüli juttatások.
- A vegyiparban az ágazati megállapodás 4-6 százalékos emelésről szól, de a helyi tárgyalások, egyezségek változatos képet mutatnak: van, ahol nem lesz bérnövelés, de akad gumigyár, ahol 11 százalékot ajánlott a munkaadó.
- A szálloda- és vendéglátóiparban sok helyütt még tárgyalnak, ahogyan a teherfuvarozóknál is.
A vidéki városi tömegközlekedési cégek közül Miskolcon - ahol az ügyészség vizsgálja a Miskolci Holdinghoz tartozó cégekkel kapcsolatos ügyeket a polgármester feljelentései alapján - még el sem kezdődtek a tárgyalások, de a többi városban is elhúzódnak az egyezkedések. Borsik szerint a munkaadók sokszor a könnyebb ellenállás felé mozdultak, és inkább a béren kívüli juttatásokkal kompenzálnak.
Akadnak ágazatok, ahol még a tavalyi nettó szinten tartását sem tudják meglépni a munkaadók. Két meghatározó sörgyárnál például nem lesz idén béremelés - mondta el Hegyi István, az MSZOSZ bérpolitikai szakértője. Az építőiparban többnyire szintén elmarad az emelés, a cafeteria adóját pedig a dolgozók fizetik. A ruhaiparban többnyire csak a minimálbért növelték, másra nem volt pénz. Az élelmiszeriparban alágazatonként változó az emelések szintje, 0-7 százalék között szóródik, de a konzerviparban például március és június között kezdődnek csak a tárgyalások. A hagyományosan rosszul fizetett szociális területen sok cégbe kiszervezett intézménynél még a szakmai minimálbért sem kapják meg a dolgozók, elsőként ennek korrigálását szeretnék elérni. Érdekképviseletük szerint a munkavállalók 40 százalékának csökkent a nettó bére 2011-ben.
Nulla a Volánoknak?
Továbbra sincs megállapodás több Volán-társaságnál sem; a tagszervezetek nem írták alá az alágazati megállapodástervezetet, mivel az kevesebbet ajánlott volna az OÉT-ajánlásban foglaltaknál. Arra várunk, hogy a munkáltató és a kormány egyértelműen foglaljon állást, be akarja-e tartani a miniszterelnök többször is elismételt kívánságát az OÉT-ajánlás teljesítéséről, illetve arról, hogy senki nem járhat rosszabbul az adóváltozásokkal - mondta a Napi Gazdaságnak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke. Szavai szerint a tagszervezetek most levélben próbálják megtudni a kormánytól, hogy kell-e érvényesíteni ezt a kívánságot, vagy sem - a helyi tárgyalásokon a Volán-társaságok vezetői arra a tulajdonos MNV Zrt-.től származó, Fellegi Tamás miniszter által aláírt levélre hivatkoznak, amely nullaszázalékos béremelést ír elő számukra 2011-re. Többször is elhangzott részükről - idézte Palkovics -, hogy ha jön a bérkommandó, majd nekik is megmutatják ezt a levelet.
Napi Gazdaság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk
A Five Guys alapítója rendkívüli döntést hozott egy félresikerült akció után: 1,5 millió dollár bónuszt osztott szét dolgozói között. A... Teljes cikk
- A friss számok szerint soha nem volt ilyen magas az átlagbér - mi áll a háttérben? 3 hónapja
- Becsapós béremelés: kevesebb pénz a zsebben? 3 hónapja
- Életveszélyben a jegyvizsgálók? Döbbenetes támadások a MÁV és a Volán járatain 3 hónapja
- Ekkora fizetésemelések várhatóak a magyar munkaerőpiacon 2026-ban 4 hónapja
- Mennyi az annyi? így alakul a végjáték a bértárgyalásokon - szocho-csökkentés nem lesz 5 hónapja
- A reálkeresetek változása az előző évekhez képest - grafikon 7 hónapja
- Bérvita a láthatáron: a munkaadók újratárgyalnák a minimálbér-emelést 7 hónapja
- Az átlag-, és a reálkeresetek alakulása Magyarországon - grafikon 8 hónapja
- Helytállási pénzt kapnak a MÁV és a Volán dolgozói a vihar után 9 hónapja
- Itt vannak a számok: ennyi a havi fizetése egy átlagmagyarnak 12 hónapja
- KSH: 3,5 százalékkal nőtt egy év alatt a reálkereset 13 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?