A megújuló HR Business Partner program a Corvinuson
Az idén nyolcadik évfolyamával induló HR Business Partner Program a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának oktatói és a hazai szervezetfejlesztési piac meghatározó szereplője, a Flow Magyarország stratégiai szövetségében valósul meg. A képzés a legjobb hazai és nemzetközi HR felsővezetői gyakorlatot teszi elérhetővé a jelentkezők számára. A jelenleg 134 tagból álló, zárt Facebook csoportként működő ALUMNI szervezet a végzést követően is folyamatos szakmai programokat, állás-, és kapcsolatépítési lehetőségeket kínál tagjainak.

A munka mellett végezhető, Budapesti Corvinus Egyetem által kiadott diplomával elismert HR Business Partner (közgazdász alapdiplomával rendelkezők számára szakközgazdász minősítést adó) szakirányú továbbképzés célja a HR „generalista” és „specialista” jellegű munkakörökben (illetve fejlett HR rendszereket használó szervezetekben vezetőként dolgozók) felkészítése a HR felsővezetői szerepkörre, amely az üzleti felsővezetőkkel kialakított stratégiai partnerségre épül. A képzés során a program résztvevői szakmai és gyakran személyes fejlődéshez kapnak támogatást üzleti/gazdálkodási tudásuk rendszerezése (pl. Stratégiai menedzsment; Teljesítménymenedzsment, controlling); valamint szervezet-diagnosztikai, módszertani és belső tanácsadói készségeik fejlesztése által.

Ezekre a visszajelzésekre építve előállt egy téma-lista, amit részben új tárgyak, részben a meglévő tárgyak felelősei felé megfogalmazott tartalmi ajánlások formájában a program megújulásának alapját jelenti.
Ebben a listában olyan témakörök jelentek meg a korábbiakhoz képest még nagyobb hangsúly igényével, mint a robotizáció, a hagyományos munkakörök megszűnése, a digitális transzformáció HR támogatása; a HR az IT és a controlling kapcsolata (pl. a mesterséges intelligencia felhasználása és a data driven HR); a digitálisan támogatott tanulás és fejlesztés; az Employer Branding és munkaerő-megtartás a VUCA világában; a work life balance és employee wellbeing, munkahelyi stressz-/flow-, és energiamenedzsment; a diverzitásmenedzsment; munkajog HR business partnereknek; a frissen kinevezett HR BP első lépései, kapcsolatépítés a vezetőkkel, a HR BP személyes szerephatárai; HR a KKV-kben illetve generációs különbségek a munkaerőpiacon és a jövő munkavállalóinak igényei.
Ezeket az új tartalmakat az egyetem üzleti és tudományos téren tapasztalatot és elismerést szerzett, nemzetközi tekintélyű oktatói és a Flow Magyarország szervezetfejlesztési és HR tanácsadói, valamint élenjáró HR gyakorlattal rendelkező hazai és nemzetközi vállalatok felsővezetői igyekeznek majd beépíteni a képzésbe, amely alapvetően levelező jellegű: a digitális formában elérhető tartalmak önálló feldolgozása ugyanolyan fontos szerepet kap, mint az oktatók tapasztalatátadása vagy a társas és tapasztalati tanulás.
Az órák az oktatási időszakban két-három heti gyakorisággal, intenzív oktatási blokkok, ill. tréning-jellegű keretek között zajlanak. Az oktatás gyakorlatias, ismeretátadásra és tapasztalati tanulásra építő oktatási módszertanok alkalmazásával történik, félévente 6 alkalommal péntek délután 13.40-től 18.50-ig és szombaton 9.00-16.30 között. A program szakdolgozattal zárul, a diplomakonzultáció a stratégiai HR partner szerep tudatosabb kialakításában, gazdagításában igyekszik elméleti és gyakorlati segítséget nyújtani.
Végül még egy személyes vélemény:

A HR Business Partner képzés megtalálható a Budapesti Corvinus Egyetem honlapján is ahol további szakirányú továbbképzéseinkről is naprakész információk érhetők el, többek között a Humánmenedzsment programról is, amely a relatíve kevesebb HR-es tudással és tapasztalattal rendelkező érdeklődőknek jelent lehetőséget az operatív HR-es támogatói szerep
kialakításához szükséges kompetenciáik fejlesztéséhez.
A HR Business Partner ill. Humánmenedzsment programokkal kapcsolatos szakmai kérdésekkel forduljanak a képzések szakfelelőséhez (Dr. Takács Sándor, tanszékvezető egyetemi docens, e-mail: [email protected], mobil: 20-9463-818)

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Mi kell ahhoz, hogy egy csapat ne csak hatékony, hanem valóban jól működő és motivált legyen? A Holdkő Kulturális Alapítvány olyan innovatív... Teljes cikk
Ismerje meg a betegségek kiszűrésének időhatékony és kényelmes módját! Teljes cikk
Sokan még ma is csupán egy önéletrajz-sablonként gondolnak az Europass-ra, pedig a platform az elmúlt években komplex digitális karrierportállá... Teljes cikk

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben