A mesterséges intelligencia területén épít hosszú távú partnerséget a UCC a Miskolci Egyetemmel
A Miskolci Egyetem (ME) és a United Call Centers Kft. (UCC) stratégiai keretmegállapodást írt alá a mesterséges intelligenciához (MI) kapcsolódó együttműködésről. A közös projekt kiemelt célja, hogy a Miskolci Egyetem MI-hoz kapcsolódó képzéseit, egy a területen már sikeresen működő vállalat gyakorlati tudásával gazdagítsa, ezzel hozzásegítve a hallgatókat a piacon rendkívül értékes tudás megszerzéséhez.
A megállapodás alapján a United Call Centers és a Miskolci Egyetem szakemberei közösen dolgoznak majd azon, hogy a hallgatók megismerjék a legújabb MI trendeket és technológiákat is. Az együttműködés során a hallgatóknak lehetősége nyílik arra is, hogy a UCC-nél gyakorlati tapasztalatot szerezhessenek, és a vállalat szakemberei által támogatott képzéseken vegyenek részt. A legtehetségesebbek számára pedig akár karrierlehetőséget is hozhat a közös munka.
A United Call Centers és a Miskolci Egyetem között hosszú távú stratégiai partnerség jön létre, amelynek célja a legmagasabb színvonalú oktatási és gyakorlati lehetőségek biztosítása. Emellett a partnerség kiterjed a Miskolci Egyetem adminisztrációs és kommunikációs folyamatainak mesterségesintelligencia-alapú fejlesztésére is.
Juhász Zsolt Máté, a UCC ügyvezető igazgatója elmondta: „A Miskolci Egyetem – tradícióinak megfelelően – elkötelezett híve a gyakorlatorientált mérnökképzésnek, ehhez kívánunk fejlesztéseink és tapasztalataink megosztásával mi is hozzájárulni. Az együttműködés ugyanakkor számunkra is rendkívül hasznos, hiszen olyan szakemberekkel dolgozunk majd együtt, akik sok szempontból eltérő irányból közelítik meg az MI kérdését, ami új dimenziókat nyithat folyamatos fejlesztési tevékenységünkben.”
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A munkaerőpiac egyik legnagyobb kihívása ma nem a létszám-, hanem a használható tudás hiánya. A technológiai és ipari átalakulás... Teljes cikk
A fosszilis energiahordozóktól való elmozdulás soha nem látott munkaerő-igényt teremt az elektromos hálózatok körül: tízezrével nyílnak új... Teljes cikk
Magyarországon is megvetette a lábát a munka világát jó értelemben felforgatni akaró - lapos szervezet, döntés az alsó szinteken, emberközpontú... Teljes cikk
- Felmérés: 2026 lehet a fordulópont az AI szempontjából? 1 hete
- Felmérés: a régióban a vezetők többsége potenciális kockázatnak tartja az AI-t 2 hete
- Pályaválasztás az AI korában: így válassz egyetemet 2026-ban 3 hete
- Miért az AI-hoz fordulsz a főnök helyett? Készséghiány és bizalmatlanság az AI korában 3 hete
- Kötelező AI-használat? A nagyvállalatok most jöttek rá, miért nem ez a megoldás 3 hete
- Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen 4 hete
- AI a HR-ben: miért nem bíznak a szakemberek a mesterséges intelligenciában? 1 hónapja
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 1 hónapja
- Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin 1 hónapja
- Az AI rejtett adója – Sokat kell dolgozni a mesterséges intelligencia hibái után 1 hónapja
- Vége a taxis szakmának? Akár 3 millió robotaxi jöhet 2035-re 1 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben