A napokban megérkeznek a megemelt nyugdíjak
Elkezdődik a megemelt nyugdíjak kézbesítése, a pénz a napokban megérkezik az idősekhez - írja az MTI.
Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára kifejtette: pénteken banki utalással, január 16-án postai úton kezdik kézbesíteni a megemelt nyugdíjakat.
Azt is elmondta: idén tavalyhoz képest 3 százalékkal magasabb nyugdíjat utalnak át, úgy számoltak, hogy ennyi lesz az infláció 2018-ban. Ez azt jelenti, hogy átlagosan bő négyezer forinttal érkezik több az érintettek számlájára havonta, mint a tavalyi évben.
Az emelés érinti az öregségi nyugdíjasokat, a nyugdíjszerű ellátásban részesülőket, többek között az árvaellátásban, a megváltozott munkaképességűeknek járó ellátásban, az özvegyi járadékban, rokkantsági ellátásban, baleseti járadékban részesülőket.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek