kapubanner for mobile

A szakma- és diplomaszerzést is támogatják a cégek

A hazai munkaadók a felnőttképzés szinte minden formáját kiaknázzák annak érdekében, hogy versenyképes munkaerő álljon rendelkezésre a napi feladatok elvégzéséhez - írja a Világgazdaság.

images

A szakma-, sőt a diplomaszerzést is támogatják a cégek, ha az adott munkakörhöz szükséges tudást bővíti. Van, ahol az e-learninget próbálták ki, máshol belső trénerekkel képzik a kollégákat. Olyan is előfordul, hogy a vállalat felsőfokú intézménnyel működik együtt a cél érdekében.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. szinte minden területen folytat képzéseket. A vállalat akkreditált felnőttképző intézmény, ezáltal 30-féle szakmában ad szakirányú OKJ-s képzést, bizonyítványt munkatársainak. Évente közel 500 dolgozó szakmához jutását biztosítják ezzel - mondta Kiss Judit, HR-igazgató. A középiskolásoknak nemcsak gyakorlati helyet biztosítanak, hanem több iskolában Spar-osztályokat indítanak, ahol az elméleti oktatás és a tananyagfejlesztés egy részét is átvállalják. A vezetők tudását a céges karrierjük teljes időszaka alatt fejlesztik, különböző coaching-, tréningeszközökkel. Emellett szakmai, vezetési, kommunikációs és nyelvi képzéseket is szerveznek - ismertette az igazgató.

A Visteon Hungary Kft. munkatársai egy felmérést követően rögtön a munkakezdés után bekerülnek a cég képzési rendszerébe, amely az első periódusban a munkavégzéshez szükséges szakmai tudás megszerzését célozza - ismertette Erdei Sándor, HR-igazgató. A cég támogatja a cégprofilba illeszkedő felsőfokú diploma megszerzését is és e-learning-lehetőség is van náluk.

A Főmterv Zrt. folyamatosan képzi munkatársait. Elsősorban számítástechnikai, nyelvi képzéseket indítanak. Ezenkívül lehetőséget biztosítanak felsőfokú egyetemi, főiskolai tanulmányok folytatására is, és amennyiben ezeknek elvégzése a cég érdekeit, illetve az adott munkatárs szakmai fejlődését segítik, anyagilag támogatják a kollégák továbbtanulását - mondta Pelléné Paczolay Katalin kereskedelmi és marketingigazgató.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek