A szankciók működnek a foglalkoztatás-felügyelet területén
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA 2021. márciusi törvénymódosítás óta már több mint 14 ezer be nem jelentett foglalkoztatottnak rendeződött a jogviszonya a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság hathatós közreműködésével - jelentette be Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére felülvizsgálta és megújította a munkaügyi ellenőrzés szabályrendszerét. Ennek értelmében a hatóság a jogsértés feltárását követően kötelezi a munkáltatót, hogy a szabálytalansággal érintett munkavállalót legalább egy hónapra, a mindenkori minimálbér mértékéig bejelentse.
Az intézkedés rendezi a munkából élők jogviszonyát, így több társadalombiztosítási ellátásra jogosulttá válnak, illetve meghosszabbodik a nyugdíjszámítást megalapozó szolgálati idejük is. A rendelkezés egyúttal megszünteti a jogszerűen foglalkoztató vállalkozások versenyhátrányát, hiszen a dolgozóik kárára ügyeskedők elveszítik a bejelentés nélküli foglalkoztatásból származó, tisztességtelen előnyöket. Emellett jelentősen csökkenti a munkavállalók kiszolgáltatottságát is.
Az új jogszabályi környezetnek köszönhetően a jogsértésen ért munkaadók bő két esztendeje kötelesek a jogszerűtlenül foglalkoztatott munkavállalóikat visszamenőlegesen bejelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. Az intézkedés eredményeként eddig már mintegy 420 ezernyi többlet munkanapot jelentettek be a hatósághoz a foglalkoztatók, ami egy több mint 500 fős vállalat munkavállalói létszámával ér fel - mutatott rá az államtitkár.
A hatóság célja elsősorban nem a bírságolás, hanem a jogszerű foglalkoztatást elősegítő látásmód erősítése. Az intézkedésnek köszönhetően a munkaügyi bírságok száma nagymértékben csökkent, miközben a hivatalos bejelentések mennyisége érdemben emelkedett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendszerében.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?