kapubanner for mobile

A védőnők bértáblát szeretnének

Csordás Ágnes, a Védőnők Egyesülete elnöke közölte, reméli, hogy kialakítják a védőnői bértáblát, de - jelezte - megelégednének azzal is, ha a védőnők a szakdolgozói bértáblát megkapnák - írja az MTI.

Csordás Ágnes szólt arról, hogy a védőnői szolgálatban 457 üres állás van, a helyettesítésekkel még nagyobb a dolgozók leterheltsége.

"A védőnők számára fontos lenne olyan bértábla kialakítása, amely megjelenítené a rájuk háruló munkaterhet is" - mondta Csordás Ágnes.

A védőnői szolgálat speciális ellátás, sok feladatot felölel, összetett munkaterületet jelent, a bértábla kialakítása pedig pályán tartó erő lenne - fejtette ki az egyesület elnöke.

MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek