56 cikk a(z) bértábla címkével - 1. oldal
Rossz hírt kaptak a rendvédelmi dolgozók: kimaradnak az érdemi fizetésemelésből
6 hónapja Hiába tartja saját bevallása szerint is kiemelt fontosságúnak a rendvédelmi alkalmazottak kereseti pozícióinak javítását a Belügyminisztérium, Pintér Sándor tárcavezető egy olyan törvényjavaslatot terjesztetett be az Országgyűlés elé, amely szerint jövőre sem emelkedhet érdemben az illetményük - írja a 24.hu. Teljes cikk...
Bölcsődei bértábla 2024
9 hónapja A bölcsődei dolgozók többségének fizetése a minimálbér és a garantált bérminimum 2023. december 1-jétől történő emelése miatt növekedett. Kivételt képeznek ez alól a diplomás kisgyermeknevelők, akiknél jelentős és rendszerszerű változás történt a fizetések terén, mivel a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény illetmény-meghatározási szabályai rájuk is kiterjednek. Ez a rendszerszerű változás a korábbi, iskolai végzettségen, szenioritáson és minősítéseken alapuló illetménymeghatározást egy új, sávos bérrendszer alkalmazására váltotta fel. A korábbi évekhez hasonlóan a szakdolgozókra vonatkozó három bérmeghatározást emeljük ki. A bértáblákat Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke számolta ki a hatályos jogszabályok alapján. Teljes cikk...
Egészségügyi bértábla
13 hónapja Április elején kapta meg első emelt fizetését az a 94 ezer egészségügyi szakdolgozó, házi gyermekorvosi és a fogorvosi alapellátásban dolgozó, aki érintettje a 2024. március 1-től hatályos, átlagosan 20 százalékos béremelésben. Itt a bértábla és a fontos változások. Teljes cikk...
Köztisztviselői bértábla 2024
1 éve Mennyi keresnek a közszolgálati tisztviselők 2024-ben? Teljes cikk...
Döntöttek az egészségügyi szakdolgozók bérezéséről
1 éve Az Országgyűlés 135 igen, 26 nem szavazattal és harminc tartózkodás mellett elfogadta a Belügyminisztérium előterjesztésére azt a jogszabályt, amely jövő március 1-től az egészségügyi szakdolgozók számára új, sávos fizetési rendszert vezet be, meghatározva az egyes kategóriákban a minimálisan és maximálisan fizethető bért. Teljes cikk...
Bölcsődei bértábla 2023
2 éve Bölcsődei területen 2023-ban a minimálbér és a garantált bérminimum 16 illetve 14 százalékos emelése hajtotta felfelé a béreket. Diplomás pedagógus munkakörökben pedig a szakmai ágazati pótlék 20-ról 32 százalékra történt emelése is. Nehezíti a tisztánlátást, hogy 7 féle bértábla van, mi most a szakmára leginkább jellemző négyet emeljük ki. A bértáblákat Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke számolta ki a hatályos jogszabályok alapján. Teljes cikk...
Minisztériumi állás
2 éve A minisztériumi állások betöltői közigazgatásban dolgozó állami alkalmazottak. A munkavállaláshoz szükséges feltételek eltérhetnek az egyes minisztériumok esetében, de általában a következőket kell figyelembe venni. Teljes cikk...
Bölcsődei bértábla 2022
3 éve Januártól minden bölcsődei dolgozónak érezhetően emelkedett a bére legalább 20 százalékkal, ám akadnak, akiknek közel 40 százalékos a plusz. Ettől függetlenül nem örül mindenki a 12 000 munkavállalót foglalkoztató szektorban. Íme a bértáblák, amelyeket Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke számolt ki, állított össze. Teljes cikk...
Bérfagyasztó pótlékról beszélnek a tanárok szakszervezetei
3 éve Felháborítónak tartja a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös sztrájkbizottsága, hogy a kormány a minisztériummal folyó tárgyalások közepette rendeletben hirdette ki a 10 százalékos pótlékemelést. A két szakszervezet nem pótlékemelést, hanem tisztességes alapbért követel, a 2014-es szinten befagyasztott bértábla módosítását. Teljes cikk...
Így alakulhat át az orvosok ügyeleti díjazása
4 éve A bértábla szerinti ügyeleti óradíjak helyett fix szakorvosi óradíjat állapítanak meg - mondta el az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese. Teljes cikk...
Egészségügyi bértábla
4 éve Így emelkednek az orvosi bérek 2021-23 között. Teljes cikk...
LMP: meg kell oldani a közalkalmazottak problémáját
5 éve Ungár Péter szerint a közalkalmazotti bértábla túlkomplikált, és meg kell védeni a közalkalmazotti státuszt. Teljes cikk...
A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete tart a közalkalmazotti státusz elvesztésétől
5 éve A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) aggodalommal figyeli a kormánynak azon tevékenységét, ami a közalkalmazotti státusz kiürítését, a bértábla fizetési fokozatainak megalázóan alacsonyan tartását, a meglévő oktatási struktúra értelmetlen átszervezését és központosítását célozza - írják közleményükben. Teljes cikk...
LMP: egyesíteni kell a szociális és az egészségügyi bértáblát
5 éve Ungár Péter szerint a bértábla rendezéséhez kizárólag politikai akarat szükséges. Teljes cikk...
LMP: a kormány egyesítse a szociális és az egészségügyi bértáblát!
6 éve Ungár Péter azt mondta, a két bértábla egységesítése mindegy 280 milliárd forintba kerülne. Teljes cikk...
Jogosan sorolnak-e át csak július elsejétől, ha magasabb végzettséget szereztem?
6 éve 20 éve Közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó vagyok. 8 általános iskolai végzettséggel minimálbérért végeztem A fizetési osztályba besoroltan a munkám, majd 2019 május 10-én szakmunkás bizonyítványt szereztem. Kértem a szakmunkásbért a munkáltatómtól, de csak 2019 július 1-től akarnak B fizetési osztályba sorolni. Kérésemre ezt a választ kaptam: Amennyiben a közalkalmazott a munkaköréhez a jogszabályban előírt újabb szakképzettséget szerez, akkor a megfelelő illetményt a következő hónap 1 napjától 326/2 013.(VIII.30 kormányrendelet 13. §(2) bekezdése szerint kaphatja meg. Jogosan jár el? Teljes cikk...
Béremelésre lenne szükség a közigazgatásban
6 éve A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének közleménye szerint 2008. és 2019. között bérbefagyasztás volt a központi közigazgatásban, ez alatt az infláció 28 százalékot ért el. 2009-ben megvonták a 13. havi bért, így a 11 év alatt 36 százalékos reálkereset csökkenést szenvedtek el - írja közleményében a szakszervezet. Teljes cikk...
Miért nem annyi a fizetésem amit a bértábla szerint kapnom kellene?
6 éve 2010 áprilisa óta dolgozom közalkalmazottként 4 órában csökkent munkaképességűként szociális segítőnek. Érettségim van és elvégeztem egy 3 napos szociális segítői képzést. 64 éves vagyok, az idén megyek nyugdíjba. Január 01-el átsoroltak a C fizetési/képzettségi osztály 07 fizetési fokokozatából a C fizetési /képzettségi osztály 08 fizetési fokozat kategóriába. Így a garantált illetmény 45.338.- garantált bérminimumra való kiegészítés 52.162.- összesen 97.500.-Ft+ ágazati pótlék 5.375.- ami a ledolgozott év után több mint 7000.-Ft-nak kellene lennie. Így a besorolás szerinti járandóságom 102.875 Ft az összes bruttó járandóságom 112775.- Ft. Nem annyi a bérem, mint amit közölnek a besorolás alapján a 2019-es bértábla szerint, hanem csak nettó 75.862.- Én ezt a mai napig nem értem, ha valaki tudja rá a magyarázatot kérem adja meg! A bruttóm úgy jött ki 112.775.-Ft-nak, hogy kapok még Kompenzációt 3§(2)bekezdése alapján 9.900.- Ft-ot mert Gondozási, és családsegítő alkalmazásában állok, egy idősek klubjában. Teljes cikk...
Így segíti a DK a szakszervezeteket
6 éve A DK benyújtotta a kormánynak a kormány- és állami tisztviselőket sújtó törvényjavaslattal kapcsolatos szakszervezeti észrevételeit - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...
/cimkek/bertabla.html