A vesztes generáció kilátástalansága - fókuszban a nyugdíjak
“A nyugdíjas társadalom minden sikerpropaganda ellenére, nem csak az évenkénti inflációkövető nyugdíjkorrekcióval befagyasztott nyugdíjakkal vesztese az utóbbi évtizednek, de morálisan is, mivel a közéletben is úgy kommunikálnak vele mintha értelmi képességeik miatt gyámság alatt állnának” - írja Bán András szociálpolitikus a nyugdíjakról és a nyugdíjas-kormány viszonyról írt véleménycikkében. A HR Portal szerkesztősége nyitott minden témában az érvek és ellenérvek bemutatására. Bán András írása.
A Portfolio október 23.-i cikkének a címe: „Pár nap és jön a pénzeső a nyugdíjasoknak“. Ezt a törvény szerint járó elmaradt éves kiegészítésre, illetve a szintén törvény szerint járó 22 ezer forintban maximalizált nyugdíjprémiumra értették. Nem valószínű, hogy a 22 ezer forintos pénzeső miatt befektetési tanácsadóhoz rohantak volna a nyugdíjasok. Az összes körülményt figyelembe véve ezt az összeget pénzesőnek nevezni több mint cinikus, sőt sértő!
A mesterségesen létrehozott sok milliárddal rendelkező és fénysebességgel gazdagodó úgynevezett új magyar nemzeti arisztokraták gyarapodását vajon milyen kifejezéssel illetnék egy cikkben? Pénzcunami? Erről miért nem írnak? Figyelmeztetik-e őket arra, hogy milyen kockázatot vállalnak? Mivel az írások szerint Jézus azt mondta a tanítványoknak: „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni“. Egy keresztény értékeket magáénak valló kormány részéről meglehetősen ellentmondásos, kockázatos az új magyar nemzeti arisztokrácia kialakításának módja és mértéke. Inkább a Sátán munkálkodása sejlik fel benne. Egy magyar nemzeti nyugdíjas vélhetően könnyedén átsiklik majd a kapun mint az angolna, de bezzeg az új magyar nemzeti arisztokraták egy része a keserves tuszakolás közben a kapunál dugót okozva úgy megizzadhat majd mint a pogonyi ökör. Közben meditálhatnak majd a "keresztény szabadságról“.
Divat manapság a nyugdíjasokat a különféle módon hergelni és különféle ostobaságokat állítani. Egyes szakértők annak adnak hangot, hogy lenne értelme a nyugdíjakat adókötelessé tenni. Míg mások TB járulékot fizettetnének a nyugdíjasokkal. De folytatni lehetne a sort további „ötletekkel“. Mindeközben a kormány azt állítja, hogy szárnyal a gazdaság, Európa motorja vagyunk. A világ négy égtája felé Róbert bácsi módjára irgalmatlan összegeket juttatunk külföldre különféle címen, de itthon is hatalmas összegeket költünk meglehetősen vitatható olykor értelmetlen célokra is, pedig lennének fontosabb célok is amire költeni kellene. Az egészségi ellátás privát szférába terelése is lassan de biztosan folyik. Tovább árnyalja ezt a képet, hogy a környező országok az elmúlt tíz év során sok tekintetben szinte mind megelőztek minket. Akár a nyugdíjak tekintetében is.
Nyugdíjtükör avagy a nyugdíjrendszer, mint a mindenkori politika homokozója
A Fidesz már a 2010 évi választások előtt a nyugdíjasoknak küldött garancialevelekben (amelyet kérte, hogy jól őrizzenek meg) garanciát vállalt a nyugdíjak értékének a megőrzésére. Ezt az ígéretét nem tartotta be, de szavakban folyamatosan azt sulykolja, hogy megőrizték a nyugdíjak értékét. Ez azért nem igaz, mert az inflációkövető korrekció nem őrzi meg a nyugdíjak vásárlóértékét.
2009-ben a Bajnai kormány tanácsadóinak vélhetően „túlműködött az agya“, és a svájci indexálás helyett inflációkövető nyugdíjemelést vezettek be, amihez kompenzáció gyanánt szigorú feltételekhez kötött nyugdíjprémiumot társítottak, amelyre az eltelt tíz év alatt mindössze három alkalommal került sor, 12 és 18 és 22 ezer forintban maximalizálva. A nyugdíjprémiumot sokan nem alaptalanul „üveggyöngy törvénynek“ nevezik, mert annyit is ér mint bennszülötteknek az üveggyöngy. A Bajnai kormány a svájci indexálás értelmetlen és szükségtelen megszüntetésével aminek az adott helyzetben semmilyen érdemi és gazdasági haszna nem volt, és amelyet az MSZP felelőtlenül megszavazott, befagyasztotta a nyugdíjakat. Tíz éve ennek isszák a levét a nyugdíjasok. Ráadásul 2008-tól az új nyugdíjszámítás miatt 8%-al csökkentek az újonnan megállapított nyugdíjak. Mivel az infláció nem azonos a fogyasztói kosárral ami a vásárlókat ténylegesen érinti, még veszítettek is a nyugdíjak a vásárlóértékükből. Még úgy is, hogy néhány évben a várható infláció felülbecslése miatt infláció felett nőttek a nyugdíjak. Ezt kommunikálja úgy a Fidesz, hogy ők visszaadták a 13. havi nyugdíjat, ami csúsztatás. Mihez képest?... Ezt megspékeli a Fidesz azzal, hogy papagáj módjára szakadatlan szajkózza, hogy szocialisták elvették a 13. havi nyugdíjat, és ezt kiegészítik még „elmúltnyolcévezéssel“ is.
A „13. havizással“ már nagyon tele van a padlás, azóta eltelt 10 év, és a világgazdasági válság miatt felfüggesztett 13. havi nyugdíjat már régen visszaadhatták volna ha akarják, de eszük ágában sincs visszaadni. Sőt amikor a Bajnai kormány megszüntette a svájci emelési indexálást, a Fidesz vélhetően örömében még pezsgőt is bonthatott, mert azóta sem állították vissza, nagyon jó nekik a Bajnai féle nyugdíjbefagyasztás, amit ők „értékmegőrzésnek“ neveznek. A Fidesz "elmúltnyolcévezése“ pedig mindig is sántított. Ugyanis 2006-ban nyilvános televíziós választási vitában Varga Mihály határozottan és felelősen azt állította Bokros Lajosnak, hogy igenis reális gazdasági alapja van a 14. havi nyugdíj bevezetésének. Ezek szerint már csak "elmúltnégyévezésnek“ lenne realitása, megemlítve azt a tényt, hogy 2008-ban súlyos világgazdasági válság volt. A 2010. évi kormányváltáskor pedig Orbán Viktor elismerően úgy nyilatkozott Bajnainak, hogy pénzügyileg rendbe tett gazdaságot vett át.
Az elmúlt tíz évben pedig kedvezően alakult a világgazdaság helyzete aminek az előnyeit élvezte az ország költségvetése, és soha nem látott marshall segéllyel felérő uniós pénz áramlott az országba. Még a 3000 milliárdos nyugdíjvagyon is elköltésre került. Ezzel szemben mindenféle sikerpropaganda ellenére nem változtattak a Bajnai féle értelmetlen, nyugdíjasokat megkárosító inflációkövető nyugdíjemelésen. A bérek nagyon elszaladtak a nyugdíjak mellett, folyamatosan nyílik az olló a nyugdíjasok és az aktívak között. Számos új adónem került bevezetésre. A 27%-os áfa sem a nyugdíjasok érdekét célozza. Az egykulcsos adó bevezetése is növelte a különbséget. Az egykulcsos adó bevezetésével végül is a Fidesz megvalósította az egykori liberális SZDSZ liberális programját.
A Fidesz 2010 után első intézkedései között önálló képviselői indítvány alapján, szakértői és társadalmi vita nélkül a nyugdíjrendszert átszabó, sokakat hátrányosan érintő jogsértő törvényeket fogadott el visszamenőleges hatállyal. Majd az Alaptörvényben felszámolták a biztosítási garanciájú nyugdíjrendszert. Később eltörölték a járulékplafont, lehetővé téve ezzel extrém magas nyugdíjak megállapítását. A Fidesz nem folytat a nyugdíjrendszer kapcsán széleskörű nyilvános társadalmi és szakmai vitát. Például a Fidesz az eltelt tíz év alatt a Nyugdíjasok Országos Szövetsége által rendezett egyetlenegy érdekvédelmi konferenciáján sem képviseltette magát, hiába kaptak meghívót. Ugyanakkor a miniszterelnök ominózus elhíresült Bözsi néninél tett propaganda látogatása sokat elárult a Fidesz nyugdíjasokkal folytatott kommunikációjának a színvonaláról. Korábban nem szó szerint, de tartalmilag úgy nyilatkozott Orbán Viktor a magyar emberekről, hogy ez a félázsiai népség alkalmatlan a demokráciára, ezért reméli hogy nem kell demokrácia helyett új politikai rendszert bevezetni.
Talán ennek jöhetett el az ideje. Azt is mondta, hogy nem arra kell figyelni amit mond, hanem amit csinál. Ezt látják és érzik is a „látó“ nyugdíjasok.
Slágertéma a differenciált nyugdíjemelés forszírozása, ami igazságtalan! Miért az?
A jelen törvények alapján a nyugdíjasok elszegényedése folyamatos. Sok nyugdíjas úgy nézi a magas árakat az üzletben, mint csirke a piros kukoricát. Érzi a különbséget a fogyasztói kosár és a megállapított infláció között. Érzi, hogy a bérekhez képest is minden évben szegényebb lesz, amit a hamis sikerpropaganda nem igazán tud kompenzálni. Sajnos ez ellentéteket is szül a magasabb nyugdíjért és az alacsonyabb nyugdíjért megdolgozó nyugdíjasok között. „Jó magyar szokás szerint“ sok alacsony nyugdíjjal rendelkezőnek mások magasabb nyugdíja fáj, és az évenkénti korrekcióknál differenciált emelést szorgalmazva, abból csípnének le maguknak egy részt. Ezt az ellenzék aki időnként fordítva ül a lovon, a milliós nyugdíjak demagóg emlegetésével fel is karolja. (Az extrém magas nyugdíjak megszüntetésére a járulékplafon visszaállítása a megoldás, nem a differenciált emelés!) Tavaly év elején 11 párti megállapodást írtak alá többek között a differenciált nyugdíjemelésről. Így például az MSZP amely egy tíz évvel ezelőtti ostoba törvényével a nyugdíjasok elszegényedését megalapozta, még egyet akar rúgni a magasabb nyugdíjért megdolgozókba. Az elért nyugdíjpozícióknál az egymáshoz viszonyított arányokat kell megőrízni amiért megdolgoztak a nyugdíjasok. Az arányok megváltoztatása még svájci indexálás esetén is igazságtalan mert bünteti a magasabb nyugdíjért megdolgozókat, mivel egyáltalán nem vagy nem arányosan részesülnének a gazdaság növekedésének az eredményéből.
A nyugdíj az nem szociális segély és nem sorsolás útján kerültek megállapításra. A szolidaritás emlegetése nyugdíjak esetében nem helyénvaló, mivel a munkában és a közterhek befizetésében kell szolidárisnak lenni. Azokat az idős nyugdíjasokat akik bármilyen oknál fogva (adóelkerülés, vagy akár önhibájukon kívül) nem tudnak megélni a nyugdíjukból, nem a magasabb nyugdíjért megdolgozók nyugdíjából kell támogatni, hanem tényleges rászorultsági alapon a szociális ellátórendszeren keresztül. Sok olyan nyugdíjas is van akinek nagyon alacsony a nyugdíja, de minden tekintetben luxus körülmények között él...
Matematikailag is teljesen téves az a folyamatosan szajkózott állítás, hogy a százalékos nyugdíjemeléssel nyílik az olló. Egy példával alátámasztva:
Tételezzük fel, hogy 1 tojás ára 50Ft. Az egyik nyugdíjas 70 ezer, míg a másik nyugdíjas 210 ezer forintos nyugdíjért dolgozott meg. Így a 70 ezer forintos nyugdíjas 1400, míg a 210 ezer forintos nyugdíjas 4200 tojást tud a nyugdíjából megvásárolni. Legyen a becsült infláció 4%, így 4%-al emelkednek a nyugdíjak és várhatóan a tojás ára is. Így 1 db tojás ára 52 Ft lesz.
Az első nyugdíjas nyugdíja a 4% emelés után 72.800Ft lesz, amiből ugyanúgy 1400 tojást tud megvásárolni, mint tavaly. A másik nyugdíjas nyugdíja a 4% emelést követően 218.400 Ft lesz amiből szintén ugyanannyi tojást tud megvásárolni mint tavaly, 4200 tojást.
Tehát a nyugdíjpozíció arányok, amiért megdolgoztak, megmaradtak.
Miért is kellene szolidaritásra hivatkozva évente lecsípni tojásokat azoktól akik több tojásért dolgoztak meg. Még svájci indexálás esetén is a megdolgozott nyugdíjpozícíó arányok megtartása az igazságos.
Mielőbb vissza kellene állítani a svájci nyugdíjemelési indexálást a nyugdíjas vásárlói kosárral számolva, folytatni kellene a kedvezőtlen időszakban megállapított nyugdíjak felzárkóztatását, vissza kellene állítani a járulékplafont. A minimumnyugdíjat újra lehetne gondolni, bár ez csalóka, mert lehet valakinek akár 6.000 Ft is a nyugdíja, de aki dolgozott az úgyis többet kap a hivatalos 28.500Ft-nál. Más szempontból kellene újragondolni.
Alaptörvényben újólag garantálni kellene a biztosítási garanciájú nyugdíjrendszert.
Rászorultsági alapon járó "idősek alapjövedelmén" lehetne gondolkozni, amire az extrém alacsony nyugdíjakat ki lehetne egészíteni. Az " idősek alapjövedelmének" bevezetése igazságosabb lenne mint a jelenleg követelt Uniós minimum nyugdíj. Aki nem, vagy csak alig dolgozott, az milyen alapon kapna minimum nyugdíjat? Ez hasonlóan abszurd, mint amikor Merkel kancellár asszony egységes nyugdíjkorhatárt javasolt az Unióban, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy akár tíz év különbség is lehet a tagállamok közt a várható élettartamban.
Az biztos, hogy a nyugdíjrendszer jelen formájában nem biztosít garanciát és kiszámíthatóságot a magyar embereknek.
Bán András,
szociálpolitikus
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A munkavállalók rettegték, az érdekképviseletek támadták, a munkáltatók visszaéltek vele –sommásan talán így lehetne leginkább jellemezni a... Teljes cikk
Milyen törekvések, intézkedések vannak a cégüknél a munkavállalók mentálhigiénéjének támogatására és pszichés jóllétének... Teljes cikk
Még mindig nem az a fontos, hogy mit tudsz, hanem hogy kit ismersz?! Papp Tamás István HR szakértő állandó szerzőnk kicsit visszamegy a múltba, majd a... Teljes cikk
- Mire számíthatnak a nyugdíjasok 2026-ban? Itt vannak a legfontosabb tudnivalók 1 hete
- A gyermekes és gyermek nélküli háztartásokban élők foglalkoztatási rátája nemek szerint az EU tagállamaiban 2 hete
- Itt a NAV friss listája - Ők nem jelentették be dolgozóikat 2 hete
- Nem büdös a munka a magyar nyugdíjasoknak - aranykorát éli az idősek foglalkoztatása 2 hete
- Már parlamenti vitán a 14. havi nyugdíjról szóló törvényjavaslat 2 hete
- Felmérés: a magyar fiatalok szeretik a munkájukat, sokan mennének külföldre dolgozni 2 hete
- Döntés született: ekkor érkezik a 14. havi nyugdíj 3 hete
- Orbán Viktor megszólalt a nyugdíjemelésről 3 hete
- Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak 3 hete
- Ennyivel lennének magasabbak a nyugdíjak, ha a kormány nem vezeti ki a svájci indexálást 4 hete
- A fiatalok kétharmada arra számít, hogy nőni fog a fizetése 1 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja