kapubanner for mobile

A vezérigazgató egy óra alatt keresi meg az alkalmazott kétheti bérét

Egy minimálbéren élő magyarnak körülbelül 14 napig, azaz több mint 100 óráig kell robotolnia azért, hogy annyi pénzt keressen, mint egy vezérigazgató. Majdnem ugyanígy van ez Olaszországban, csak ott több mint háromszor ennyi pénzzel érvényes ez az összefüggés - írja az origo, az Economistban megjelent vezérigazgatói-minimálbér lista alapján.

images

Franciaországban tavaly elfogadtak egy jogszabályt, amely kimondja, hogy a nagy állami cégek vezetői maximum hússzor annyit kereshetnek, mint a vállalat legrosszabbul fizetett munkásai. Az EDF vezérigazgatója, Henri Proglio eddig évi 1,6 millió eurót (kb. 480 millió forint) keresett, a reformmal a fizetése 340 ezer euró (102 millió forint) körüli szintre csökkenhet.

Magyarországon az állami vállalatok első embereinek fizetése nyilvános, és bár a korábban törvénybe iktatott kétmillió forintos alapbérplafon hivatalosan már nem létezik, ez az összeg maradt fenn a gyakorlatban. A nagy állami cégek első számú vezetőinek tipikus juttatási csomagja manapság a 2 milliós alapbér, a 80 százalékos éves prémium, a szolgálati autó és az évi 300-400 ezer forintos cafeteriakeret, megfejelve önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári befizetésekkel.

Origo
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek