Ágazati kollektív szerződésről és a bérhelyzetről egyeztettek a szociális szférában
A legutóbbi találkozón az ágazati bérhelyzetről, az érdekegyeztetés folyamatáról és az ágazati kollektív szerződés előkészítéséről egyeztettek az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságán a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével.
Az EMMI közleménye szerint a következő időszakban magasabb bérekre számíthatnak a pedagógusok, a felsőoktatási alkalmazottak, a bölcsődei nevelők, a szociális dolgozók, a kulturális szféra közalkalmazottai és azok is, akik az egészségügyben tevékenykednek.
Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár, a sztrájktárgyalásokra kijelölt állami vezető az egyeztetésen elmondta, a kormány közel tízmilliárdos költségvetési többlet biztosításával kívánja az ágazati bérhelyzet további javulását elérni. Az ágazati átalakítások kapcsán kijelentette, hogy a kormány által tárgyalt szakápolási otthonokról szóló jelentés szerint, a szolgáltatásra továbbra is az egészségügyi szolgáltatások szabályai fognak vonatkozni, így a dolgozók bérei szempontjából nem várható változás.
Dr. Cser Ágnes, az érdekképviselet részéről kifejtette egyetértését az egészségügyi ágazat béremelésével kapcsolatban, de véleménye szerint a szociális területen dolgozók újabb elvándorlása indulhat meg általa a magasabb bérek irányába. Sürgetőnek tartotta azt is, hogy a szociális ágazatban megvalósuló, komplex szakápolási ellátást nyújtó szolgáltatásokban résztvevő, egészségügyi munkát végző kollégák bérezését meg kell tartani.
Az ágazati kollektív szerződés kapcsán a felek a munkakörülmények javításának egyes kérdéseit tekintették át az állami fenntartó, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetőjével közösen. Bátori Zsolt főigazgató bemutatta azt a juttatási rendszert, amely már ma is több olyan elemet tartalmaz az állami fenntartású intézmények dolgozóinál, amely az ágazati jóléti intézkedések sorába átültethető. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság az ágazatban dolgozók mindegy negyedének biztosít munkát jelenleg.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon