Álláskeresés kreatív módon - újabb sikeres akciók
Óriásplakát-sorozat, informatikai bravúr vagy épp fényes karácsonyfaizzókkal a házfalra írt frappáns álláskereső üzenet. Íme néhány külföldi álláskereső, akiknek kifizetődött az ötletesség.
Hagyományos úton: 250 elutasítás
"Első fizetésemből áldoztam erre a plakátra. Köszönöm a támogatást!" - hirdeti a plakátkampány második, befejező részében. Merthogy Adam munkát kapott. A fiatalembert ma már a KEO médiacég alkalmazza: internetes vírusreklám-videókat gyárthat. Ráadásul hamarosan önálló show-t kap, amelyben ő segíthet másoknak. Pacitti ugyanis huzamosabb ideje állást kereső embereket mentorál majd és terelget a kreatív, szokásostól eltérő álláspályázás útvesztőiben tanácsaival. A korábban, többek közt a Music Television, a BBC, a CNN, az NBC és a SKY News stábjaiban is gyakornokoskodó fiatalember azt követően döntött a rendhagyónak mondható "önreklámkampány" mellett, hogy hagyományos pályázás útján még a fenti médiabirodalmak referenciái is kevésnek bizonyultak a sikeréhez. Az önéletrajzában felvonultatott "nagy nevekkel" mindössze 250 elutasító emailt tudott begyűjteni. A plakáttal és azon feltüntetett weboldalával azonban 100 állásajánlatot söpörhetett be rövid időn belül.
Álláskeresői üzenet az utcafronton
Zseniálisan ötvözte az álláskeresés és a kreatív ünnepi dekorációk témakörét a Georgiában HR menedzserként dolgozó Elisabeth Hickok is. A hölgy saját házát és az előtte lévő sövényt "ékszerezte fel" világító karácsonyfaégőkkel, majd szintén az izzókból készítette el a"HR-es állást szeretnék, Liz Hickok, LinkedIn" feliratot. ("My wish - HR Job, Liz Hickok, LinkedIn" feliratot.) A kampány hamar meghozta gyümölcsét: hamarosan számtalan állásajánlatot kapott mind a karrierépítő közösségi portáltól, mind a járókelőktől.
"Ments meg a kivándorlástól!" - hirdette óriásplakáton
Szintén saját kreatív plakátkampányával üzent hadat a munkanélküliségnek egy ír frissdiplomás. Eredetileg tervekkel és új ötletekkel telve érkezett haza idegenforgalmi munkája után Ausztráliából, de az ezt követő 9 hónapnyi munkanélküliség nagyon megviselte. További kihívást jelentett a számára, hogy semmiképp sem idegenben szeretett volna karriert építeni. Először hagyományos módon is próbálkozott az álláskereséssel, de több száz elküldött önéletrajzára alig két-három állásinterjúra hívás jutott. Feilim Mac An Iomaire így végül egy "Ments meg a kivándorlástól!" feliratú, 2000 euróért vásárolt óriásplakáton szólította meg a járókelőket Dublin déli részében. A fiatalember háttal a tömegnek fotózva, fél kézzel már bepakolt gurulós bőröndjét húzva tekint a jövőbe, miközben a horizonton többek közt London, az ausztráliai Sydney Operaház és a New York-i szabadságszobor is látható.
Elárasztották a lehetőségekkel
A 26 éves ír marketingszakember Facebook- profilját és Twitter-elérhetőségét is megadta, hogy elárasszák állásajánlatokkal, de kezdetben a biztatások mellett csak CV - tanácsadók keresték fel, hogy feltupírozzák kissé az önéletrajzát. Aztán felpörögtek az események. "Kicsit alábecsültem az akcióm várható sikerét. Legfeljebb 10 körüli megkeresésre számítottam, de mára elárasztottak az ajánlatokkal"- értékelte kampánya részeredményét még első állásinterjújára készülődve. A fiatalember a kampány eredményeként végül az online szerencsejátékokkal foglalkozó Paddy Power csapatában helyezkedett el.
Hekkerként felfigyelnek az informatikusra
Ötletes és kockázatos vizekre evezett, de végül bejött az elképzelése a ma már a Facebook csapatát erősítő Chris Putnamnak is. A mérnök-informatikus fiatalember és barátai nemes egyszerűséggel meghackelték az akkor még csak 2 éves, mára világszerte piacvezetővé vált közösségi portált georgiai diáktársaival együtt. Putnam elsősorban a Facebook informatikai rendszerének gyenge pontjait térképezte fel szakmai kihívásként. A fiatalember egy olyan vírust állított elő, amely szép csendesen settenkedett profilról profilra, majd egy alkalmas pillanatban változtatott át több ezer oldalt a konkurens My Space designjára. A közösségi média hamarosan fel is kereste, hogy adjon magyarázatot a történtekre. A beszélgetés végül mindét fél számára pozitív fordulatot vett: állásinterjúra hívták és munkát ajánlottak a fiatalembernek.
Aki az eBay-en hirdette magát
Meghökkentő, mégis egyedi módját választotta az álláskeresésnek Josh Butler is. A fiatalember - miután nagyságrendileg 600 önéletrajzát hagyták válasz nélkül vagy utasították el a cégek - úgy döntött, inkább hagyja a kliséket és egészen egyedi módon emeli ki magát az álláskeresők tömegéből. Így aztán "Josh Butler wants a job" címszóval egész egyszerűen meghirdette magát az eBay aukciós portálon, 16 ezer fontért. Az akció mindenesetre legalább a figyelemfelkeltésre jó volt: a fiatalember 3 állásajánlatot is kapott. Hogy aztán bejutott-e valahová is, arról nem szól a fáma.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A készségalapú felvétel évek óta a toborzás megújulásának ígérete, a mindennapi gyakorlatban azonban csak lassan nyer teret. Egy friss nemzetközi... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az önéletrajzban feltüntetett hobbik az első szűrésnél is döntőek lehetnek – és nem mindegy, mit árulnak el rólunk. A... Teljes cikk
2026-ban egyre többen keresnek majd új állást, miközben a munkaerőpiacon nő a verseny. A LinkedIn legfrissebb listája szerint az AI-hoz kapcsolódó... Teljes cikk
- Új, jól fizető fejlesztői állások – történelmi videojáték-beruházást jelentett be a kormány 3 hete
- Az egy éven túl nyilvántartott álláskeresők aránya 2024-ben - grafikon 4 hete
- Amit jobb nem beleírni az önéletrajzba: egy hobbi, amitől megriadnak a munkáltatók 1 hónapja
- Az álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva - grafikon 2 hónapja
- Sokan terveznek új állást keresni 2026-ban, de kemény lesz a verseny 2 hónapja
- Egyedi fényképes emlékek, amik feldobják a mindennapokat 3 hónapja
- Fények és eszközök a kreatív munka szolgálatában 3 hónapja
- Íme a friss KSH-adatok: csökken a foglalkoztatás, hosszabb az álláskeresés 3 hónapja
- 29 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint egy évvel korábban - Megérkeztek a KSH friss adatai 5 hónapja
- Több mint 100 kiállítóval várják az érdeklődőket a Műegyetemi Állásbörzére 5 hónapja
- Álommeló helyett rémálom: soha nem volt ekkora biznisz az álláskeresők átverése 5 hónapja


Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben