kapubanner for mobile

Álomvilágban élnek a magyarok, ha fizetésről van szó

A legkisebb, 250-300 ezer forintos nettó fizetéssel lennének a legkevesebben elégedettek, de mégis kilenc százaléknyian ezzel is elégedettek lennének.

A Pénzcentrum utánajárt egy saját szavazással, hogy milyen fizetést tartanának elfogadhatónak a magyarok. A szavazók jelentős része, 25 százaléka már 320-400 ezer forint havi nettóval is elégedett lenne, 30 százalék pedig 420-500 ezer forintot tartana kielégítőnek. A szavazók 17 százaléka szeretne 520-600 ezer forintos fizetést, és szintén egy jelentős hányad, 19 százalék szavazott arra, hogy csak a 600 ezer forint feletti fizetéssel lenne elégedett.

Összesen tehát a szavazók 66 százaléka csak a legalább félmillió forint körüli (420-600 ezer feletti) fizetéssel lenne elégedett. Ezek a többség számára itthon elérhetetlenek a portál szerint. Ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal 2017 decemberi kiadványa szerint Magyarországon még a legmagasabb keresetűek átlagos jövedelme is jóval elmarad ezektől a számoktól. A KSH adatai szerint 2016-ban a legfelső jövedelmi decilisbe tartozó háztartások (a háztartások 14 százaléka tartozik ide) egy főre jutó átlagos éves bruttó jövedelme 3 millió 666 ezer forint.

penzcentrum.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek