Annyira nincs háziorvos, hogy szakvizsga nélkül is el lehet látni a körzetet
A jelenleg praktizáló 6209 háziorvosból, 3780-nak van háziorvostani, 1496-nak pedig csecsemő- és gyermekgyógyászati szakvizsgája. A maradék 900 főnek nincs kifejezetten erre a szakirányra szakvizsgája, írja a Magyar Nemzet.
Az egyre több körzetben hiányzó vagy nyugdíjaskorú háziorvosok helyét, többek között a három éve elindított praxis programmal próbálják betölteni, amelynek keretében a más területen már szakvizsgát szerzett orvosok is vállalhatnak praxist háziorvostani szakvizsga nélkül, írja a lap.
A szakirányú vizsga megszerzésére öt évet kapnak az orvosok. Lehet például valaki bőrgyógyászati, fül-orr-gége gyógyászati, gyermeksebészeti, honvédorvostani, idegsebészeti, neurológiai, ortopédiai, pszichiátriai, reumatológiai, fizioterápiai, szemészeti vagy szülészet-nőgyógyászati szakvizsgával is háziorvos.
Egyre több például a vegyes praxis is, ahol a felnőtteket és gyerekeket ugyanaz az orvos látja el. Pedig míg egy gyermekorvos öt évig gyermekgyógyászatot tanul, addig egy felnőtt-háziorvos csak négy hónapos képzést kap ezen a területen.
Magyar Nemzet

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon