Annyit kérhetnek az informatikusok, amennyit nem szégyellnek
Minden évben nő a betöltetlen informatikai álláshelyek száma, ami korlátot jelent a gazdaság bővülésében – írja az MTI a Népszabadság csütörtöki számára hivatkozva.
A hazai GDP 12 százalékát előállító cégeket tömörítő Informatikai Vállalkozások Szövetsége szerint, ha be tudnák tölteni azt a tízezer munkahelyet, amelyet az ágazatban 2013-ban regisztráltak, az 120 milliárd forinttal növelné a bruttó hazai terméket. Tizenötezer új informatikai munkahely létrehozása pedig már egyszázalékos GDP-növekedést eredményezne.
A lap cikke szerint az ingyenes nyelvtanfolyam, a fitneszbérlet és az egyéb céges juttatások ma már nem vonzóak az informatikai mérnökök számára. Olyan súlyos munkaerőhiány van ugyanis a magyar IT-piacon, hogy az álláskeresők nagy többsége nyugodtan válogathat a cégek között aszerint, hogy mennyire egyedi a látásmód, mennyire szabad a munkastílus vagy épp mennyire számít vonzónak a cég. A fizetés nem lényeg, a jól képzett mérnökök annyit kérhetnek, amennyit nem szégyellnek.
Fejlesztőként junior pozícióban nettó 180 ezer forint körül indulnak a havi fizetések a fővárosban, a plafon pedig szinte a csillagos ég, az egymilliós fizetések egyáltalán nem számítanak extrémnek. Igaz, ennyi pénzt már tényleg csak a kivételes képességű programozók kaphatnak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?