kapubanner for mobile

Az illóolaj felhasználási lehetőségei

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az illóolaj egy sokak által kedvelt termék, aminek igen változatosak a felhasználási területei. A legtöbben egyből az aromaterápiás illatosítókra gondolnak, amelyeknek a használatával finom illatot tudnak teremteni az otthonukban.

Kétségkívül ez az egyik legnépszerűbb felhasználási formája, ugyanakkor messze nem az egyetlen. Természetesen nem mindegy, hogy milyen minőségben kerülnek beszerzésre, hiszen a különböző illóolajok között óriási különbségek lehetnek.

Mi az illóolaj?



A hivatalos definíció szerint, olyan tömény és általában vízzel nem keveredő folyadék, amely illékony vegyületeket tartalmaz. Jellemzően növényekből vonják ki a különböző változatait. Az illata általában annak a növénynek az illatát idézi, amiből kivonásra került. Bár az elnevezésében az szerepel, hogy olaj, ám valójában nem tekinthető annak. Míg az olajok papírra cseppentve foltot hagynak maguk után és nem párolognak el, addig az illóolaj esetében épp ellenkezőleg történik, nem hagy nyomot és gyorsan megindul a párolgási folyamat.

Az illóolajok felhasználása

Mint, ahogy azt már említettük, sokan az aromaterápiás eszközükbe használják az illóolajokat, hogy finom illatokat teremtsenek a lakásban. Ennek során nem feltétlenül csak illatosítják a levegőt, hanem például tisztíthatják is, hiszen egyes változatok jótékony hatásai között a fertőtlenítés is szerepel. Az illóolajok párologtatóban is remek szolgálatot tesznek, de emellett van, amelyik kullancsriasztóként is remekül funkcionál. Ha azt gondolnád, hogy másra már biztos nem jók, akkor tévedsz, ugyanis bizonyos verziók bőrápoló olajként használva, a visszér kezelésére is kitűnően alkalmasak.

Arcpakolás a szép bőr titka

Az arcápolási rutin jellemzően a bőr alapos megtisztításával, a smink és egyéb szennyeződések gondos eltávolításával kezdődik. Ez után következik a tonizálás, a hidratálás, ha pedig valaki extra kényeztetést szeretne adni a bőrének, akkor a magas hatóanyag tartalmú arcpakolásokat is beveti az ügy érdekében. Ez utóbbiak igen hatékony megoldást kínálnak a bőr egységesítésére, hidratálására, puhává tételére, ezért érdemes Önnek is kipróbálni.

Néhány illóolaj és arcpakolás mindig jól jön a háztartásban, hiszen a jótékony hatásaik miatt bizony meglehetősen kelendő és gyorsan fogyó termékek. Amennyiben egy kis utánpótlásra van szüksége, akkor figyelmébe ajánljuk a Medinatural webáruházat, ahol kiváló minőségben, gazdag választékban és megfelelő ár-érték arány mellett találhatja meg ezeket. Az illóolajokon és arcápolási termékeken túl, sok más szépészeti készítmény is szerepel a kínálatban, amiket egy kalap alatt meg tud vásárolni.


Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek