Nem állunk jól kutatás-fejlesztés-innováció és oktatás területén
A kamara elnöke szerint a tudás és a gazdaság összekapcsolása az egyik legaktuálisabb feladat. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a kutatás-fejlesztés-innováció területén "nem állunk jól", szigorítani kellene például a költségek kiáramlásán.
A közoktatás helyzetére utalva azt mondta: az iskolákban "nem azt tanítjuk, amire az életben a gyereknek szüksége van", hiányzik a pénzügyi, a digitális és a nyelvtudás, elsősorban az angol megfelelő ismerete. A középfokú képzés kapcsán egyebek mellett arról beszélt, hogy az elmúlt öt évben 100 ezerrel csökkent ezen a szinten a gyerekek létszáma, 86 ezren tanulnak kevesebben szakközépiskolákban, de csak 14 ezerrel kevesebben a gimnáziumokban, mert azok elszívó ereje megmaradt.
Úgy fogalmazott, a felsőoktatás területén is "kiásták a csatabárdot", amikor arra világítottak rá, hogy az 550 ezer férőhely ellenére csupán 290 ezer hallgató van, amely 2020-ra 250 ezerre csökken. A konfliktust itt is az okozza, hogy "egyetemeket, szakokat senki nem akar bezárni" - mondta.
MTI
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Az iparkamara kezdeményezi: az adóhatóság készítse a kisvállalkozások adóbevallását
2. oldal - Nem állunk jól kutatás-fejlesztés-innováció és oktatás területén