Az önismeret szerepe a munkahelyi érvényesülésben
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA munkahelyünkön töltjük napjaink nagy részét. Felületes ismeretségek miatt hajlamosak lehetünk kollégáinkat külsőségek alapján megítélni.
A mérce a siker és az előléptetés. Kívülállók számára sikeresnek látszók azonban sokszor nem találják a helyüket. Lehetünk bármilyen tehetségesek, tanulhatunk a legjobbaktól, meg lehet mindenünk, mégis előfordul, hogy nem vagyunk elégedettek.

A munkahelyi önismeret csalóka kifejezés, nem a munkabeli készségekkel kell tisztába kerülnünk, hanem elsősorban a mélyebb rétegekben megbújó önmagunkkal, és akkor a munkahelyünkön is kevesebb problémával kell szembe néznünk.
Fontos, hogy tisztában legyünk legjellemzőbb tulajdonságainkkal. Ismerjük meg, kik vagyunk, munkahelyi játszmák nélkül.
Ha szabadságszerető, rugalmas emberként olyan munkahelyen dolgozol, ahol nincs rugalmas munkaidő, biztos lehetsz benne, hogy hamar elégedetlen leszel a helyzeteddel. Az értékrendszerünk ugyanis sokszor belénk nevelt, nem tudatos elvárásokból tevődik össze. Ha esetedben a függetlenség fontos tényező, lehet, hogy nem is tudod, miért nem érzed magad jól.
Vezetőként is előfordulhat, hogy nem tudod motiválni a beosztottakat, nem vagy jó csapatjátékos. Hiányosságaink felismerése több éves, évtizedes megkönnyebbüléssel járhat, mely felszabadító önmagunk és környezetünk számára.
Az önmagunkról kialakított kép életkorunk, kapcsolataink és a különböző élethelyzetek által formálódik. Önismeretünk nemcsak a környezetünkből, hanem saját tapasztalataink alapján is visszajelzéshez jut. Ez egyfajta törekvés magunk megértésére. Ha túljutunk a holtponton, hatékonyabbak lehetünk problémamegoldásban, sikeresebbek kapcsolatainkban, és gyorsabban magunkra találunk szorult helyzetben.
Vedd számba erősségeid és gyengeségeid. Figyeld meg, milyen feladatokban érzed magad jól, vagy melyek okoznak nehézséget. Használd a munkaközi szüneteket kapcsolatépítésre, közvetlen beszélgetések révén töltekezz. Amennyiben kollégáiddal a munkakapcsolaton túl baráti, kölcsönös bizalmi viszonyba kerülsz, használd hiteles visszajelzési lehetőségként.
Ne ítélj meg senkit, csak figyelj. Így szerezhetsz tapasztalatokat, melyek révén más színben láthatsz dolgokat. Ha teheted, ösztönözd a munkahelyi feladatmegosztást, adj lehetőséget, hogy mindenki kipróbálja magát új feladatokban is.
Ezek a tippek újfajta látásmódot alakítanak ki. Ha elakadsz, kérd mentor vagy coach támogatását, aki ösztönöz az önmegismerésre. Tréningeken, képzéseken kiváló lehetőség nyílik szembenézni önmagaddal.
Olyan szakembert keress, akiben megbízol, és a nehezen befogadható visszajelzéseket is elfogadod tőle. Puskár Ildikó 21 év tapasztalatával segít, hogy elfogadjuk, ami bennünk van, és csiszoljuk, ami még nem gyémánt szépségű.

A siker nem boldogít, ha nem tudjuk, kik vagyunk

Hol lakik az önismeret?
Az önmagunkról kialakított kép életkorunk, kapcsolataink és a különböző élethelyzetek által formálódik. Önismeretünk nemcsak a környezetünkből, hanem saját tapasztalataink alapján is visszajelzéshez jut. Ez egyfajta törekvés magunk megértésére. Ha túljutunk a holtponton, hatékonyabbak lehetünk problémamegoldásban, sikeresebbek kapcsolatainkban, és gyorsabban magunkra találunk szorult helyzetben.
Tudatos tippek elszántaknak
Vedd számba erősségeid és gyengeségeid. Figyeld meg, milyen feladatokban érzed magad jól, vagy melyek okoznak nehézséget. Használd a munkaközi szüneteket kapcsolatépítésre, közvetlen beszélgetések révén töltekezz. Amennyiben kollégáiddal a munkakapcsolaton túl baráti, kölcsönös bizalmi viszonyba kerülsz, használd hiteles visszajelzési lehetőségként.
Ne ítélj meg senkit, csak figyelj. Így szerezhetsz tapasztalatokat, melyek révén más színben láthatsz dolgokat. Ha teheted, ösztönözd a munkahelyi feladatmegosztást, adj lehetőséget, hogy mindenki kipróbálja magát új feladatokban is.
Ezek a tippek újfajta látásmódot alakítanak ki. Ha elakadsz, kérd mentor vagy coach támogatását, aki ösztönöz az önmegismerésre. Tréningeken, képzéseken kiváló lehetőség nyílik szembenézni önmagaddal.
Olyan szakembert keress, akiben megbízol, és a nehezen befogadható visszajelzéseket is elfogadod tőle. Puskár Ildikó 21 év tapasztalatával segít, hogy elfogadjuk, ami bennünk van, és csiszoljuk, ami még nem gyémánt szépségű.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?